50 év után ismét előveszik a kétes ügyet
Film készül Marilyn Monroe halálának körülményeiről
Film készül Marilyn Monroe halálának körülményeiről: a Marilyn című hollywoodi produkció az egykori halottkém állításain alapul, melyek szerint a híres énekes-színésznő nem öngyilkos lett, hanem meggyilkolták.
2010.05.12 16:45Gaál KataA Variety.com beszámolója szerint a FilmEngine produkciós vállalat vette meg Lionel Grandison sztorijának filmjogait, hogy új fénybe állítsa az 50 éve lezárt ügyet.
Grandison, aki helyettes halottkém volt Los Angelesben a sztár halála idején, azt állította: kényszerítették rá, hogy meghamisítsa Marilyn halotti bizonyítványát, és gyilkosság helyett öngyilkosságként könyvelje el a halál okát. A halottkém azt is kijelentette, hogy olvasta Monroe naplóját. Mint mondta, azért kapta kézhez, hogy kiderítse belőle, ki a legközelebbi hozzátartozója.
Napokig nála volt a fontos dokumentum, amely később eltűnt. Anthony Rhulen producer hangsúlyozta: "miután a halottkémet rákényszerítették a halotti bizonyítvány meghamisítására, még sok éven át megfélemlítették, hogy hallgasson, és ez a fenyegetés csupán az utóbbi időkben szűnt meg".
A hivatalos változat szerint a 36 esztendős sztár gyógyszer-túladagolás következtében otthonában lelte halálát 1962 augusztusában. A Marilyn című film az első olyan Monroe életével foglalkozó produkció, amely Grandison verzióját mutatja be.
A forgatókönyvet John Ryan jr. írja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06