Az azbesztmellény ölte meg a kékszemű sztárt

Javítóintézetből a filmvászonra: 80 éve született Steve McQueen

Március 24-én lenne nyolcvan éves a ragyogóan kék szemű, férfias Steve McQueen, minden idők egyik legnépszerűbb filmcsillaga.

2010.03.22 10:01MTI

Szülei válása után egy farmon nevelkedett, nyolcévesen került a nagyvárosba. Ideje nagy részét az utcán csellengve töltötte, így útja javítóintézetbe vezetett. A formális iskolai képzésnek 17 évesen fordított hátat, s felcsapott haditengerésznek.

Itt nagy bátorságról, de még nagyobb önfejűségről tett tanúságot, s függelemsértései miatt három év múlva leszerelték. New Yorkban alkalmi munkákból élt, az elzülléstől az mentette meg, hogy kétszáz jelentkező közül egyetlenként felvették a híres Actor,s Studióba. 1956-ban már filmet forgatott, első főszerepét 1958-ban kapta A massza című sci-fiben.

Az áttörést az Akira Kuroszava japán rendező szamurájfilmjét feldolgozó A hét mesterlövész című western hozta meg számára. Ezután ügynökök, producerek és rendezők álltak sorba ajtaja előtt, ő pedig egyformán hitelesen játszott öntörvényű akcióhőst, romantikus szerelmest, bűnözőt és rendőrt. A második világháborús hadifogolytáborban játszódó A nagy szökés a legnagyobb és a legjobban fizetett sztárok sorába emelte, a Thomas Crown ügy főszerepét már külön rá írták, a San Franciscó-i zsaruban pedig a motorokat, az autóversenyzést és a száguldást legendásan imádó McQueen maga ült a volán mögé az üldözési jelenetekben.

1973-ban készült a megtörtént eseményeket feldolgozó Pillangó, egy szökés története a világ egyik legkegyetlenebb börtönéből, a guyanai Ördögszigetről. Az évtized legnagyobb költségvetésű, egyben legjobb katasztrófafilmjében, a Pokoli toronyban tűzoltóparancsnokot alakított, partnere Paul Newman volt. A két egymásra féltékeny sztár a legenda szerint kínosan ügyelt arra, hogy egyiküknek se lehessen több szövege a másiknál és ne mutassa többet a kamera. McQueen ezután hároméves pihenőt tartott, a nyugalmat úgy biztosította, hogy minden neki elküldött forgatókönyvhöz másfélmillió dolláros csekket kellett mellékelni: ha elvállalja a szerepet, jár neki még ugyanennyi, ha nemet mond, a foglalót megtarthatja. A filmezéshez csak 1977-ben tért vissza, hárommillió dolláros gázsival...

Utolsó szerepét 1980-ban A vadász című filmben játszotta. Jóllehet a közönség imádta, a kritikusok nem halmozták el díjakkal: négyszer jelölték Arany Glóbusz-díjra és egyszer Oscar-díjra, de egyiket sem kapta meg.

Igazi macsó volt.


McQueen magánéletében is "macsó" volt: háromszor házasodott, de számtalan futó viszonyt is lebonyolított, s partnere sorsát még a szakítás után is féltékenyen figyelte. A hatvanas években például nyilvánosan veréssel fenyegette meg a milliárdos Howard Hughest, ha az volt barátnője körül legyeskedik. Az üzletember természetesen visszavonulót fújt.

Az viszont csak McQueen halála után derült ki, hogy miért követelt a forgatásokon mindig tíz borotvát és tucatnyi farmernadrágot: a csomagot annak a javítóintézetnek küldte el, amelyben néhány évet ő is eltöltött.

Steve McQueen 1980. november 7-én halt meg tüdőrákban a mexikói Juárezben. Halálának közvetett oka nagy hobbija, az autóversenyzés volt, betegségét a versenyeken viselt tűzálló azbesztmellény okozta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.