Nemzetközi nevek is feltűnnek majd
Magic Boys: Elkezdődött a legújabb Koltai- film forgatása Szegeden
A chippendale fiúkat alakító Pindroch Csaba és Szabó Győző, valamint a brit popénekes Jamelia produkciójának rögzítésével szombatra virradóra a SzegediIfjúsági Napok nagyszínpadán elkezdődött Koltai Róbert új filmje, a Magic Boys forgatása.
2009.08.29 16:10MTI/ fotó: MTIA népes stáb az angol-magyar-kanadai koprodukcióban készülő vígjáték fináléját rögzítette a Tisza-parti fesztiválon.
A jamaikai származású rhythm and blues énekesnő Hrutka Róbert filmhez írt dalátadta elő – a szöveget maga írta -, a produkciót a kék, illetve piros chippendale-jelmezbe öltözött Pindroch Csaba és Szabó Győző egyedi koreográfiájú táncprodukcióval kísérte.
Az előadást a több ezres közönség kitörő lelkesedéssel fogadta, így valószínű, hogy a színpadon megjelenő táncosok és zenészek mellett – ha csak egy villanás erejéig – a fesztiválozók is a film szereplői lesznek.
A rendező, Koltai Róbert a forgatáson elárulta, hogy ez lesz Jamelia első filmfőszerepe, ráadásul a popsztár csupán a film zárójelenetében alakít majd énekesnőt.
A film története két vidéki gyári munkásról szól, akik véletlenül tudomást szereznek egy több millió dolláros csalásról. Pindroch Csaba és Szabó Győző chippendale fiúknak álcázza magát és Londonba menekül; szerencsétlenségükre a Michael Madsen – őt többek között Tarantino Kill Billjéből ismerhet a közönség - alakította maffiózóba botlanak.
A forgatás hétfőn folytatódik Szegeden, ahol főleg belső jeleneteket rögzítenek majd.
A moziban feltűnik majd az Anna fürdő, a színház és egy szegedi diszkó belseje is. A forgatáson csaknem kétszázszegedi statiszta vesz részt, és kisebb szerepekben megjelennek szegedi színészek is.
A Szegeden rögzített jelenetek után Budapestre megy a stáb, majd októberben Londonban folytatódik a munka.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06