Előtérben a művelődés- és kultúrtörténeti témák!

Budapest-előadássorozat a Balassi Intézetben!

Idén is folytatódik a Balassi Intézet nagysikerű Budapest - előadássorozata amelyen a hungarológia tagozat oktatói a főváros életéhez kapcsolódó művelődés- és kultúrtörténeti témákkal ismertetik meg az érdeklődő közönséget.

2009.02.19 23:00ma.hu

Napjainkban reneszánszukat élik a helytörténeti kutatások, a modern nagyvárosi környezet tanulmányozása pedig egy teljesen új diszciplínát is létrehozott, az Urban Studiest.
 
A tavaly novemberben elindított sorozat oktatóit a tudományos korszerűségre törekvésen kívül az is motiválta, hogy diákjaikkal jobban megismertessék a várost, ahol tanulnak. A Balassi Intézet öt kontinensről fogad egyetemistákat, akik hungarológiai kurzusokat látogatnak.
 
A kéthetente szerda este 7-kor kezdődő program ezért nagy hangsúlyt fektet mind a tudományosságra, mind a közérthetőségre. Az előadások jellemzően Budapest modern nagyvárossá válására koncentrálnak, ezt a folyamatot kísérik figyelemmel. 

Szó lesz a 19. század végi nemzeti önreprezentációról, a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódó Hősök Teréről, a budapesti mozik térhódításáról, a modern színházi kultúra kiépüléséről, a Zeneakadémia épületéről, de arról is, hogy milyen volt a 20. század eleji bohémélet, hogyan illeszkedik a Fővárosi Állatkert a modern állatkertek történetébe, vagy hogy mennyiben forradalmasította a Gundel-család a budapesti vendéglátást.

Hősök tere

A program: 

Február 25. 
Richly Gábor - "A hazafiság gyúpontja" vagy "bűnös város"? 
Budapest megítélése a magyar eszmetörténetben. 

Március 11. 
Bárdos Csaba - A Hegyvidék története Horváth Györgyi - Kószálók és követők. (Nagyvárosi térhasználat a század eleji Budapesten) 

Március 25. 
Mészáros Csaba - Szurkolói folklór Budapesten 

Április 1. 
Tóth Krisztina - Állatkert-történelem és a Fővárosi Állatkert 

Április 15. 
Kovács Kriszta - Utcaszínház - színház az utcán
 
Április 29. 
Dánél Móna - "Idegenként otthon Budapesten" 

Május 13. 
Leichtmann Erna - A Zeneakadémia: egy épület, egy ötlet és egy megvalósítás története 

Május 20. 
Zsidi Vilmos - Budavári barangolások

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.