Tragikus színjáték készül Székesfehérváron!

Premier a hatalomról és a politikáról- Schiller: Stuart Mária!

Február 20-án mutatja be a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Schiller: Stuart Mária című darabját. a Stuart Mária a hatalom, a politika, az állam és az egyén, a hit drámája két rendkívüli nőről, Stuart Máriáról és I. Erzsébetről.

2009.02.06 18:00ma.hu
Fotó: Vörösmarty Színház

Felfoghatnánk úgy is, hogy két korszak, a letűnőben lévő reneszánsz, s a lassan polgárosodó újvilág harcának tanúi vagyunk az alatt az utolsó három nap alatt, melyet Schiller bemutat a romantikus világ eszményében élő szép és érzékeny királynő, Mária, s az okos, politikusnak is kiváló uralkodónő, Erzsébet tragédiába forduló, a történet idején már húsz éves konfliktusából. 

Úgy hihetnénk, két főszereplős előadásról van szó, ám e két jellem, a schilleri romantika alapvetésének megfelelően, valójában egy ember két énje. A világ kétfelé szakadt, s nem lehet egységes sosem. A szerelmi eszmények és hatalmi praktikák, árulások és hitvallások felizzó mondatai mögött lassan felsejlik egy új világrend képe, mely világában is új: már több mint négyszáz éve próbáljuk megérteni, megfejteni e két egyedülálló asszony drámáját és igazságát. 

Friedrich Schiller: Stuart Mária 
Fordította: Kálnoky László 

Erzsébet, Anglia királynője: Závodszky Noémi 
Stuart Mária, Skócia királynője, angol fogságban: Balsai Mónika 
Robert Dudley, Leicester grófja: Quintus Konrád 
George Talbot, Shrewsbury grófja: Kozáry Ferenc 
Wilhelm Cecil, Burleigh bárója, főkincstárnok: Crespo Rodrigo 
Kent grófja: Bata János 
Wilhelm Davison, államtitkár: Gulyás H. Sándor 
Amias Paulet, lovag, Mária őrzője: Juhász Illés 
Mortimer, az unokaöccse: Száraz Dénes 
Aubespine gróf, francia követ: Tűzkő Sándor 
Belliévre gróf, Franciaország rendkívüli nagykövete: Keller János 
Okelly, Mortimer barátja: Gerner Csaba
 Melvil, Mária udvarmestere: Kelemen István 
Burgoyn, Mária orvosa: Matus György 
Hanna Kenedy, Mária dajkája: Drahota Andrea 
Margareta Kurl, Mária komornája: Bakonyi Csilla 

Jelmeztervező: Győri Gabi 
Díszlettervező: Libor Katalin 
Dramaturg: Csikós Attila 
Rendezőasszisztens: Vári János 
Rendező: Szűcs Gábor 

Bemutató időpontja: 2009. február 20. 

Forrás: Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.