A sztár új szerepe a Papírkutyákban!
Régi vágya teljesült- Trolibuszsofőrnek állt Gesztesi Károly!
Régi vágya teljesült Gesztesi Károlynak: kipróbálhatta, milyen is egy igazi trolibuszt vezetni. A Papírkutyák sajtótájékoztatóján a film egyik főszereplője megkocsikáztatta a vendégeket.
2009.02.02 16:00ma.huA február 19-én bemutatandó Papírkutyákban Gesztesin kívül láthatjuk Mucsi Zoltánt, Scherer Pétert, Kálloy Molnár Pétert, Pikali Gerdát és Hajdú Steve-et is.
A komédiát Gyöngyössy Bence rendezte, operatőre Sas Tamás volt, főcímdalát pedig Kovács Áron adja elő.
A Hippolyt, a Meseautó, az Egy szoknya, egy nadrág és az Egy bolond százat csinál alkotóinak új filmje Kuplung és Csumpi, a két kisstílű, de nagyon kreatív megélhetési bűnöző története, akik Kárpátaljáról kerültek Magyarországra.
A legváltozatosabb munkákból próbálnak általában kevesebb sikerrel megélni. Most éppen előzetes letartóztatásba kerültek, bár nem azért, amit valójában elkövettek. Egy háromszemélyes cellában helyezik el őket, ahol cellatársuk 2 méter magas és 150 kiló színhús, név szerint Darab. Itt indul a történet, melynek során főhőseink a cellatársnak felidézik az általuk elkövetett tökéletlen bűncselekmény részleteit…
A film főszereplői, a Kuplungot és Csumpit megformáló Mucsi Zoltán és Scherer Péter megtiszteltetésnek vették, hogy ezúttal főszerepet osztott rájuk a rendező, sőt még az ötleteiket is meghallgatta.
- "Nincs a világon még egy olyan rendező, aki olyan türelemmel és érdeklődéssel hallgatja végig a színészek ötleteit, mint Bence" - mesélte a Papírkutyák múlt heti sajtótájékoztatóján Gesztesi Károly, aki a filmben egy mozgássérült ex-trolibuszvezetőt alakít.
A sajtótájékoztató stílszerűen egy trolibuszremízben zajlott, ahol szokatlan élménnyel gazdagodhattak a vendégek: Gesztesi Károllyal a volán mögött zötykölődhettek egy trolibuszon.
A színész ugyanis szabad kezet kapott, és végre kipróbálhatta, milyen egy igazi trolit vezetni.
- "Csak autóra és motorcsónakra szereztem jogosítványt, de bevallom, régóta szerettem volna kipróbálni, milyen trolibuszt vezetni. Most már ezt is megéltem. Nagy élmény volt" - lelkendezett Gesztesi, miután leszállt a járműről.
A filmet hivatalosan február 19-én mutatják be a mozik, díszbemutatójára azonban már február 17-én sor kerül a Corvin moziban. Előtte pedig a stáb tagjai még vidékre is ellátogatnak. Február 10-től az ország nagyvárosaiban találkozhat a Papírkutyák szereplőivel a közönség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06