Sztrók
Kulka János gyógyulása ad erőt Sas Józsefnek
A 2016-ban szintén sztrókot kapott Kulka János gyógyulása ad erőt az egészségéért küzdő és a színpadra visszavágyó Sas Józsefnek.
2019.11.05 09:38ma.hu"Jóska 20 évvel idősebb, mint Kulka János, aki bár nem teljesen ugyanazon ment át, mint a férjem, de a beszédével neki is voltak gondok. A férjem kommunikációja lassabb, mint volt, de mindenről beszélget. (...) Néha hezitál, keresi a szavakat, de máskor verseket idéz vagy énekel" – mondta Zsuzsa asszony, a népszerű humorista felesége a Blikknek.
"Ez egy nagyon csúnya betegség. Kulka művész úr többször mesélt már arról, hogy ő min ment keresztül, hogyan gyógyult meg, hogyan küzdött. Nemrégiben is adott interjút egy lapnak, azt együtt elolvastuk Jóskával, nagyon tanulságos volt. Sok erőt adott nekünk" – utalt az asszony a Magyar Narancs múlt heti Kulka-interjújára.
Mint ismeretes, Sas József Thaiföldön kapott agyvérzést az év elején, egy phuketi kórházban stabilizálták az állapotát, majd betegszállító repülővel hozták haza márciusban. A több hónapos kezelése után saját felelősségére hazatérhetett, azóta a felesége és egy ápoló viseli gondját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06