Történelem

Sopron is megkapta az európai reformáció városa címet

Sopron is megkapta az európai reformáció városa címet, ezáltal csatlakozott egy 12 ország 52 települését magába foglaló hálózathoz.

2016.03.04 23:30MTI
hirdetés

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP), a város polgármestere elmondta: jövőre lesz a reformáció 500. évfordulója, ebből az alkalomból az evangélikus egyházközösséggel együttműködve kulturális programokat szerveznek. Az Európai Protestáns Egyházak Közössége azoknak a városoknak adományozza az európai reformáció városa címet, amelyek történelme összefonódik a 16. századi reformációval - tette hozzá.

Tóth Károly, a Soproni Evangélikus Gyülekezet igazgatója kifejtette: Sopronban jelent meg először a reformáció Magyarországon. Kereskedők hozhatták a 16. században Luther könyveit a városba. Feljegyzések szerint már 1520-as években lutheri szellemben prédikáltak. Emellett Sopronban alakult meg az első hazai evangélikus hitközösség is, a szervezett gyülekezet 1565-ben jött létre - tette hozzá a lelkész-igazgató.

Megemlítette: Magyarországon Sopron mellett még Sárvár és Debrecen kapta meg az európai reformáció városa címet.

Tóth Károly elmondta, hogy a jubileumra készülve már idén is lesznek rendezvények a városban: fiatal fotóművészek munkáiból májusban egy vándorkiállítás nyílik, ennek első állomása is Sopronban lesz, őszre pedig egy nagyszabású komolyzenei koncerttel készülnek.

2017-ben lesz 500 éve annak, hogy Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára és ezzel kezdetét vette a reformáció.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

Digitális Messiás: gondolatőrség születetőben - avagy addig olvass a jövőben, amíg szabad...

screenshot

A hetente 300-400 ezer Facebook-követővel rendelkező K.T. Zelenayt fenyegették már meg halálosan Jézus második élete című könyvéért, vajon most mire számíthat?

hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.