Örökség

Reformáció-történeti kiállítás nyílt Pécsen

A Pécs-Belvárosi Református Egyházközség Sztáray-termében berendezett tárlat látogatói érintőképernyők használatával bővíthetik ismereteiket a reformáció során létrejött épített és tárgyi örökségről, a felekezetekről, az ünnepekről, jeles napokról, a hazai református egyház szervezeti felépítéséről.

2015.01.18 02:30MTI

A magyarországi reformáció történetét bemutató állandó kiállítás nyílt a baranyai megyeszékhelyen szombaton.

A Pécs-Belvárosi Református Egyházközség Sztáray-termében berendezett tárlat látogatói érintőképernyők használatával bővíthetik ismereteiket a reformáció során létrejött épített és tárgyi örökségről, a felekezetekről, az ünnepekről, jeles napokról, a hazai református egyház szervezeti felépítéséről. Tárlókban pedig mintegy ötven, Baranyából származó, több száz éves kegytárgyat, dokumentumot, pecsétnyomót, könyvet, köztük bibliákat, énekeskönyveket, iskolai jegyzőkönyveket vehetnek szemügyre.

A kötetek között van az 1643-ból származó nagydobszai graduál és a Dunamelléki Református Egyházkerület 1949-es közgyűlésének jegyzőkönyve. Utóbbi arról tanúskodik, hogy a szabadságharc leverését követően a "renitens" kálvinista papoknak számot kellett adniuk, miért "lázították" a népet.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az eseményen mondott beszédében hangsúlyozta: két évvel a reformáció kezdetének 500. évfordulója előtt Baranya e kiállítással üzeni, hogy ebben a térségben még ma is fontosak azok az értékek, amelyek mentén Sztáray Mihály reformátor és követői hitet újítottak, kultúrát közvetítettek, új perspektívát nyitottak az itt élőknek.

A politikus méltatta azt az összefogást, amelynek köszönhetően a soknemzetiségű baranyai megyeszékhely az Értékes Pécs program keretében nemcsak a reformáció történetének, hanem a történelmi egyházak helyi értékeinek bemutatását is lehetővé tette.

A mintegy 400 millió forintos, döntő részben európai uniós támogatásból finanszírozott projektnek köszönhetően készült el az elmúlt időszakban a kertvárosi református templom mennyezetének díszítése, orgonája, és megújul a zsinagóga, továbbá szerb ortodox kápolna, valamint harangtorony épül a Zrínyi utcában.

A pénzből új technikai eszközöket vásárolnak az ókeresztény emlékhelyek átfogó bemutatását biztosító Cella Septichora Látogató Központba, az ókeresztény mauzóleumban modernizálják a világítást, valamint ebből a forrásból támogatták a közelmúltban megnyílt középkori egyetem tárlatának létrehozását.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere hangoztatta: az önkormányzat kiemelt feladatának tekinti, hogy a város értékeit megvédje, megőrizze, és minél szélesebb körben ismertté tegye.

Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke arról szólt, hogy a kiállítás bemutatja a magyar protestantizmust, annak minden szépségével és nyomorúságával együtt, felvillantva a magyar történelem fényes és szomorú napjait is.

Megjegyezte: a kiállításra vallásra való tekintet nélkül mindenkit invitálnak, és reményét fejezte ki, hogy ez elősegíti a felekezetek közeledését egymáshoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.