Összefogás
Magyar Attilát választotta a POSZT ügyvezetőjének a tulajdonosi taggyűlés
Az alpolgármester sikernek nevezte, hogy "olyan egység jött létre, amelyről fél évvel ezelőtt még kevesen álmodtak".
2016.01.13 23:38MTIMagyar Attilát választotta a Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) szervező cég ügyvezetői posztjára egyhangú döntéssel a cég tulajdonosi taggyűlése kedden - közölte az Őri László, Pécs alpolgármestere.
Magyar Attila, a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy minden erejével, tudásával azon lesz, hogy a következő három év a sikerről és ne a botrányokról szóljon.
Úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évek POSZT-tal kapcsolatos szomorú tapasztalataiból okulva pályázatában vállalta, hogy a legfontosobb színházszakmai kérdésekben a most felállítandó szakmai tanácsadó testületre támaszkodik.
Közlése szerint a testület feladata lesz a versenyprogram kiválasztásának, a zsűrizési tematika kialakításának, a díjazási koncepció lefektetésének írásbeli szabályozása, megteremtve a zavartalan működés lehetőségét.
Őri László az MTI-nek elmondta, hogy az új ügyvezető egyhangú szakmai támogatása garanciát jelent a POSZT megújulására. Az alpolgármester sikernek nevezte, hogy "olyan egység jött létre, amelyről fél évvel ezelőtt még kevesen álmodtak". E nehezen megtalált egyensúlyt megőrzése a továbbiakban a színházi szakmán múlik - tette hozzá.
Megjegyezte, céljuk, hogy a POSZT egyszerre legyen a színházi szakma magas színvonalú, nemzeti jelentőségű seregszemléje és a közönségnek művészi élményeket nyújtó színházi fesztivál. Magyar Attila pályázata ezt az irányt jelöli ki a POSZT számára - összegzett Őri László.
Az ügyvezetői posztra Magyar Attila mellett Kiss László rendező, valamint Göttinger Pál rendezővel és Lévai Balázs televíziós szerkesztővel, rendezővel közösen Komáromi György, a fővárosi Radnóti Miklós Színház gazdasági igazgatója is pályázott.
A bírálóbizottság január 4-én hallgatta meg a pályázókat. Akkor formai okokra hivatkozva egyhangúlag elutasították Kiss László pályázatát. Komáromi György pályázatát ugyancsak egyhangúlag nem támogatta a grémium.
A POSZT-ot szervező Pécsi Országos Színházi Fesztivál Közhasznú Nonprofit Kft. keddi tulajdonosi taggyűlésén a Magyar Színházi Társaságot Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaságot Vasvári Csaba, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója, Pécs városát pedig Őri László képviselte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06