Gyász

Elhunyt Hazai György turkológus, orientalista, az MTA rendes tagja

Hazai György a magyar keletkutatásnak és az egész magyar tudományosságnak óriási nemzetközi megbecsültséget szerző régi, nagy orientalista generáció egyik legkiemelkedőbb képviselője volt.

2016.01.08 21:37MTI
hirdetés

Életének 84. évében csütörtökön elhunyt Hazai György turkológus, orientalista, nyugdíjas egyetemi tanár, kutatóprofesszor, az MTA rendes tagja - közölte a család és a Magyar Tudományos Akadémia pénteken az MTI-vel.

Hazai György a magyar keletkutatásnak és az egész magyar tudományosságnak óriási nemzetközi megbecsültséget szerző régi, nagy orientalista generáció egyik legkiemelkedőbb képviselője volt. Halálával óriási veszteség érte a magyar és az egyetemes turkológiát - olvasható az MTA honlapján.

Hazai György a török népek és a török nyelvek kutatója volt. Nemzetközi mércével mérve is kimagasló tudományos életműve és tudományos közéleti tevékenysége révén a világ egyik legismertebb és legelismertebb magyar keletkutatójaként tartják számon. Török-történelem szakon végzett az ELTE-n. Dolgozott az MTA Nyelvtudományi Intézetében, a berlini Humboldt Egyetem docense, majd professzora, közben a Német Tudományos Akadémia Turfán-kutatócsoportjának vezetője volt. 1984-1990 között az Akadémiai Kiadó igazgatói posztját töltötte be. 1991-től nyugdíjazásáig az MTA Nyelvtudományi (később Irodalomtudományi) Intézetében működő Orientalisztikai Munkaközösség tudományos tanácsadója, majd kutatóprofesszora. Közben a nicosiai Ciprusi Egyetem tanszékvezető tanára, 2000 és 2003 között pedig a budapesti német nyelvű Andrássy Egyetem alapító rektora volt.

Kutatási területe a török népek és a török nyelvek története volt. Ezen belül különösen a balkáni török nyelvi viszonyok és kölcsönhatások kérdését vizsgálta. Tudományos munkássága kiterjedt a korai oszmán-török nyelvemlékek felkutatására, kiadására és nyelvészeti feldolgozására is. Harmadik nagy kutatási területe a latin és cirill betűs átírásos török nyelvemlékek feltárása és értelmezése volt.

Hazai György számos nemzetközi könyvsorozat és folyóirat szerkesztőjeként, társszerkesztőjeként vagy szerkesztőbizottsági tagjaként is tevékenykedett. A keletkutatók számos szervezetében töltött be alapító, titkári, főtitkári vagy elnöki tisztet. Így például ő hozta létre a Comité International des Études Ottomanes et Pre-Ottomanes nevű tudományos társaságot, amely legutóbbi konferenciáját 2014-ben Budapesten tartotta. 1991-ben a keletkutatók legátfogóbb szervezete, a Kelet- és Ázsia-kutatás Nemzetközi Szövetsége főtitkárává, 2007-ben elnökévé választották.

Munkásságát itthon és külföldön számos alkalommal ismerték el. 1982-ben az MTA levelező, 1995-ben rendes tagjává választották. Tiszteleti tagja lett többek között a Török Történeti Társaságnak, a Török Nyelvészeti Társaságnak, az American Oriental Society-nak, a Török Tudományos Akadémiának, a göttingeni Société Uralo-Altaicának, levelező tagja a müncheni Südosteuropa-Gesellschaftnak és a helsinki Société Finno-Ougrienne-nek. A Német Szövetségi Köztársaság a Nagy Érdemkereszttel, a Francia Köztársaság a Francia Érdemrend parancsnoki fokozatával, a Török Köztársaság a legnagyobb polgári kitüntetésnek számító Érdemrenddel ismerte el eredményekben gazdag munkásságát.

Hazai György hamvasztás utáni búcsúztatása február 26-án lesz a Farkasréti temető Makovecz termében - olvasható a gyászjelentésben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

Hungarikum lett a Törley pezsgő

Törley

Bekerült a hungarikumok sorába a Törley pezsgő, így most már hivatalosan is kiemelkedő nemzeti értéket képviselnek a pincészet habzó italai. Az 1882-ben Törley József által alapított "pezsgőbor gyár" ma is eredeti helyén, Budafokon található. A pincészet 134 éves történetében mindig meghatározó volt a magas szakmai minőségre való törekvés és az újító szemlélet. (x)

hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.