Programajánló

A cimbalom és a tárogató a középpontban a Müpában

Harmadik alkalommal rendezi meg a Müpa a Világraszóló Fesztivált. November 7-én és 8-án a program középpontjában két magyar hangszerhungarikum, a cimbalom és a tárogató áll, olyan kiváló zenészek közreműködésével, mint Balogh Kálmán és Dresch Mihály.

2015.11.01 00:30MTI
Müpa Facebook-oldal

Egy zseniális magyar feltaláló, Schunda Vencel József műhelyében született meg a pedálcimbalom és a tárogató, az a két instrumentum, amely hangszerhungarikumként a magyarság nemzeti kincsének tekinthető. A 19. század végén Európa uralkodó családjai versengtek azért, hogy hallhassák hangjukat, külföldön azóta is töretlen az érdeklődés irántuk - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

A Müpa három évvel ezelőtt indította sorozatát, hogy felhívja a figyelmet a két különleges hangszerre. A tárogató időközben hivatalosan is hungarikummá vált, és a cimbalom is úton van afelé, hogy ezt a kitüntető címet megkapja a közeljövőben. A tárogató, akárcsak a cimbalom, másodvirágzását éli, ma már a világ minden tájáról érkeznek megrendelések hazánkba, a hangszer a népzenészek után a dzsesszmuzsikusok körében is hódít.

Balogh Kálmán cimbalomművész Lukács Mikóssal közös projektje, a Cimbalomduó bekerült a vasárnap véget ért budapesti világzenei expo, a Womex15 hivatalos koncertprogramjába.

November 7-én szombaton a Fesztivál Színházban közös koncerten szerepelnek együtt a legjobb tárogatósok és cimbalmosok, bemutatva, miként szól együtt a két hangszer a különböző zenei műfajokban, a népzenében, a historikus zenében és a dzsesszben. Színpadra lép Balogh Kálmán és Szabó Dániel (cimbalom), Dresch Mihály, Bede Péter (tárogató, szaxofon), Cserta Balázs (tárogató, szaxofon, klarinét), Novák Csaba (nagybőgő), Mester László (brácsa), György Mihály (gitár). Előkerülnek a rokon hangszerek is, köztük a kaval és Dresch Mihály billentyűs furulyája, a fuhun.

A koncertet egy workshop előzi meg, amelyen a cimbalom és a tárogató múltjáról, jelenéről Nagy Ákos és Tóth József hangszerkészítő mester beszél, a zenészek pedig a fejlesztések eredményeiről és a két hangszert övező, egyre növekvő nemzetközi érdeklődésről szólnak.

Az eseménysorozat része egy kiállítás, amelyen a muzeális értékűtől a legújabb fejlesztésű cimbalmokig, a negyvenkilós kiscimbalomtól a mintegy százkilós hangversenycimbalomig, az egyszerű kivitelűtől a dúsan faragottig többféle cimbalom lesz látható, valamint megtekintetők a Schunda Vencel József-, Stowasser János- és Tóth József-féle tárogatók. A kiállításon a tárogató közvetlen elődjének számító töröksíp, a klarinét és az oboa is szerepel. Ezekből "gyúrta egybe" a 19. század vége felé Schunda Vencel József az új hangszert, a tárogatót. A kiállítás november 17-ig látogatható a Müpa Zászlóterében.

November 8-án vasárnap a Cifra Palota keretében a Müpa előcsarnokában a Junior Prima-díjas Enyedi Ágnes koncertjén ének, tánc, játék és hangszerbemutató várja a gyerekeket. A Világraszóló sorozat két főszereplője, a cimbalom és a tárogató itt is kitüntetett szerephez jut.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Pattanjunk fel! - Csurgó és Abasár

Csurgó egy 5300 lelket számláló kisváros Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék - találkozásánál, történelme egészen az államalapításig nyúlik vissza.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.