Elismerés

Emily Watson brit színésznő életműdíjat kap a San Sebastián-i filmfesztiválon

A spanyol filmes seregszemlén 1986 óta adnak át életműdíjat, amelyet tavaly Denzel Washingtont és Benicio del Toro vehetett át. A korábbi díjazottak között van Glenn Close, Julia Roberts, Gregory Peck és Woody Allen is.

2015.09.09 00:30MTI

Emily Watson brit színésznő kapja idén a Donostia-díjat, a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját, amelyet alig három hét múlva adnak át az észak-spanyolországi városban - ismertették a szervezők a fesztivál honlapján.

Emily Watson a Londonban tanult színészetet, majd a Royal Shakespeare Company tagjaként első szakmai sikereit a színpadon aratta. 29 évesen debütált nagyjátékfilmben, Lars von Trier Hullámtörés című alkotásával elnyerte a legjobb európai színésznőnek járó Félix-díjat, az amerikai filmkritikusok díját, mindemellett jelölték Golden Globe-, és Oscar-díjra. Ez utóbbi két jelölést újra megkapta 1998-ban, Anan Tucker Hillary és Jackie című filmjében nyújtott alakításáért. A filmvilág kiemelkedő rendezőivel dolgozott együtt, Robert Altman, Alan Parker és Steven Spielberg is bízott rá főszerepet. Legújabb filmjét, az Everest című Himalája-drámát szeptember közepétől játsszák Spanyolországban.

Televíziós alakításai is emlékezetesek, a Felelős felnőtt című minisorozatért 2011-ben elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Bafta-díjat.

A spanyol filmes seregszemlén 1986 óta adnak át életműdíjat, amelyet tavaly Denzel Washingtont és Benicio del Toro vehetett át. A korábbi díjazottak között van Glenn Close, Julia Roberts, Gregory Peck és Woody Allen is.

A 63. alkalommal megrendezett San Sebastián-i filmfesztiválon szeptember 25-én nyújtják át a Donostia-díjat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.