Izgalmas évad elé néz a színház

Nyolc nagyszínpadi bemutatót tervez a Hevesi Sándor Színház társulata

Nyolc nagyszínpadi produkciót mutat be a Hevesi Sándor Színház a 2015/2016-os évadban .

2015.08.25 02:30MTI

Besenczi Árpád igazgató szerint izgalmas évad elé néz a Hevesi Sándor Színház, a 2015/2016-os évadban gondolkozásra késztető, nagyobb odafigyelést igénylő, de ugyanakkor szórakoztató előadásokat állítanak színpadra.

A zalaegerszegi kőszínháznak arra is figyelni kell, hogy a nézőket gondolkodásra késztesse, hogy a színházban látott előadások kapcsán beszéljenek a felvetendő problémákról. Az új évadban műsorra tűzött darabok, a nagyszínpadi produkciók, a stúdió-előadások, a tantermi deszka programjai és a tájelőadások alkalmasak erre - hangsúlyozta Besenczi Árpád, aki szerint jó példa erre Az üveganya című produkció, amelyet az elmúlt évadban stúdió-előadáson játszottak, idén pedig a nagy sikerre való tekintettel a nagyszínpadon is bemutatnak.

Az évadra tervezett nyolc nagyszínpadi produkció közül a Doctor Herz című musical próbái már elkezdődtek, Tolcsvay László-Müller Péter-Bródy János-szerzőhármas művét októberben láthatja a közönség. Az ősz második hónapjában még egy premiert tartanak Zalaegerszegen, a magyar származású Ephraim Kishon (Kishont Ferenc) A Házasságlevél című művét Besenczi Árpád rendezésében.

Novemberben Tasnádi István A hullám című művét állítja színpadra Vidovszky György, ezt Krusovszky Dénes Az üveganya című tragikomikus játéka követi Sztarenki Pál rendezésében. Műsorra tűznek két világirodalmi klasszikust is: Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című zenés drámáját Csiszár Imre rendezi, William Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátékát pedig Verebes István állítja színpadra A személyiség megzabolázása alcímmel.

Az általános iskolák felső tagozatosai számára ősbemutatót is tartanak: Turbuly Lilla zalai származású író Nekünk nyolc?! című színműve mellett bemutatják a Stefo Nantsou és Tom Lycos által jegyzett Kövek című krimit is.

A Kapukód névvel jelzett színházi sorozat keretében is tartanak ősbemutatót. Az előadások helyszínéül szolgáló földszinti lakásban a Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámát adják elő.

Az igazgató beszámolt arról is, hogy rövidesen felújítási munkák kezdődnek el a színház épületében. A rekonstrukciós munkákat az Aqua Cityben összegyűjtött, jótékony célú felajánlásokból, adományokból finanszírozzák.

Az évadnyitón Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) köszöntötte a társulatot. Elmondta, hogy kormánydöntést kért a színház épületének egymilliárd forintba kerülő komplett felújítására.

Az MTI kérdésére közölte: a rekonstrukció a világítás- és hangtechnikát is érintené. Emellett a színház épületében kicserélnék a nyílászárókat, valamint a harminchat színészlakás is teljes felújítására szorul.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.