Karrier
Chris Hemsworth recepciós lesz az új Szellemirtókban
Chris Hemsworth, a Thor sztárja recepcióst alakít az új, női főszereplőket felvonultató Szellemirtók-moziban, amit nyáron kezdenek forgatni.
2015.06.12 22:24MTIHemsworth szerepét, az ügyfélfogadó asszisztenst az eredeti, 1984-es produkcióban Annie Potts játszotta. A Paul Feig rendezésében készülő vígjátékban Melissa McCarthy, Kristen Wiig, Kate McKinnon és Leslie Jones alakítja a szellemirtó csapatot - számolt be róla a BBC News.
Hemsworth megnyeréséről a rendező Twitter-üzenetben adott hírt a sztár képét is mellékelve.
A Variety szerint az ausztrál színészt az előkészítés során már megkeresték egy másik szereppel, de azt visszautasította, mert túl kicsinek találta.
A Szellemirtók forgatása nyár végén kezdődik, a film 2016 júliusában kerül a mozikba.
Az Ivan Reitman rendezte eredeti Szellemirtók csaknem 300 millió dollárt keresett világszerte. Öt évvel később a folytatását is láthatta a közönség.
Korábban úgy volt, hogy Reitman vállalja a rendezést, de tavaly visszaadta megbízását Harold Ramis, a nyolcvanas évekbeli Szellemirtó-filmek forgatókönyvírójának halála miatt, és a továbbiakban producerként vállalt részt a vígjáték elkészítésében.
Ramis mindkét produkcióban játszott, a forgatókönyveiket Dan Aykroyddal írta, aki ugyancsak szerepelt a filmben. A szellemfogó vállalkozást indító, parapszichológiával foglalkozó tudóscsapat harmadik tagját annak idején Bill Murray alakította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06