Halálosan jónak hitték

Minden idők kilencedik legnagyobb nyitóhétvégi bevételét produkálta a Halálos iramban 7

Minden idők kilencedik legnagyobb, 143,6 millió dolláros nyitóhétvégi bevételét produkálta a hét végén az észak-amerikai mozikban a Halálos iramban 7, Paul Walker utolsó filmje, amelynek forgatása idején a sztár életét vesztette.

2015.04.07 01:30MTI

A Universal stúdió 190 millió dollárt költött az illegális autóversenyek világában játszódó produkcióra, amelyet Walker 2013 decemberében bekövetkezett halála miatt digitális technológiával és helyettesítő színészekkel fejeztek be. Filmpiaci elemzők szerint a franchise 7. darabja iránt érdeklődést felsrófolta a film egyik főszerepét alakító színész halála, és "a siker tisztelgés Walker emléke előtt".

A Halálos iramban hetedik részét több mint 4000 moziban kezdték vetíteni az Egyesült Államokban és Kanadában, és a világ többi piacán is mindent bevetett a forgalmazó: 63 ország 10 500 filmszínházában játsszák az akciófilmet. A külföldi bevételről még nincsenek adatok, de elemzők szerint nem kétséges, hogy az is csillagászati lesz. Filmpiaci szakértők előzetesen 115 millió dollár körüli bevételt jósoltak a Fast & Furious 7-nek a premierhétvégére.

A Halálos iramban 7 mindent letaroló sikere mellett eltörpül az eddigi áprilisi nyitóhétvégi rekord is, amelyet 95 millió dollárral az Amerika Kapitány: A tél katonája állított fel tavaly. A franchise előző darabja 97,3 millió dollárt hozott bemutatása első - egy 2013. májusi - hétvégéjén. Szakértők azt jósolják, hogy a Halálos iramban 7 lesz a milliárdosok klubjának következő tagja.

A box office-t a múlt héten vezető, Végre otthon! című családi animációs filmre 27, 4 millió dollár értékben váltottak jegyet a második hétvégén, ezzel a produkció a második helyen végzett. A Keményítőkúra című börtönkomédia a harmadik lett 12,9 millió dollárral. A negyedik legtöbb - 10,3 millió dolláros - bevételt Kenneth Branagh Hamupipőke című mesefilmje hozta, az ötödik helyen pedig A lázadó című akciófilm, A beavatott széria második epizódja végzett kereken 10 millió dollárral.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.