78 éves volt
Meghalt Assia Djebar algériai szerző
Hetvennyolc éves korában meghalt Assia Djebar francia ajkú algériai szerző, filmes, az első algériai írónő a Francia Akadémia tagjai között, aki a muszlim asszonyok életéről írt műveivel vált ismertté.
2015.02.07 19:02MTIAz algériai rádió szombati jelentése szerint az írót előző nap, egy párizsi kórházban érte a halál.
Assia Djebar - egyes átírásokban Ásszija Dzsebár - az algériai Serselben (Cherchell) született 1936-ban, tanulmányait hazájában és Franciaországban végezte. Egyike volt az első, jelentős közéleti szerepet vállaló észak-afrikai arab nőknek, aki - szakítva a férfiközpontú arab-muszlim világnézettel - önálló írói pályát futott be.
Műveivel harcolt a nők egyenjogúságáért, de felelevenítette a távoli és a közelmúlt történelmét, az iszlám körüli harcokat is. Írásait több nyelvre lefordították, többször emlegették az irodalmi Nobel-díj várományosai között.
Sikerei ellenére Assia Djebar nem tekintette magát jelképnek. "Az egyetlen, amit csinálok, az írás. Minden könyvem egy lépés az észak-afrikai identitás megértése irányába" - mondta.
Mikor 2005-ben első algériai írónőként beválasztották a francia nyelv ápolására 1635-ben alapított akadémia tagjai közé, Jacques Chirac akkori francia államfő kijelentette, hogy a döntéssel a testület "ismét megmutatta, hogy ragaszkodik a sokszínűséghez és a kultúrák párbeszédéhez".
Az algériai rádió úgy értesült, hogy az írót jövő héten szülővárosában temetik el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06