Igen rossz állapotban van

Speciális pénzügyi alapot hoztak létre a kínai nagy fal védelmére

Külön pénzügyi alapot hoztak létre Kínában a világörökség részét képező, de igen rossz állapotban lévő nagy fal megőrzésére és javítási munkáinak finanszírozására.

2014.09.04 10:27MTI
freedigitalphotos.net/M-pics

A Nagy Fal Védelmi Alap elnevezésű programot a magán és vállalati adományozóktól beérkező felajánlások központi kezelésére hozták létre.

A 18 millió jüannal (700 millió forint) induló civil alap felállítását a Kínai Kulturális Relikviák Megőrzésének Alapítványa kezdeményezte, kifejezetten azzal a céllal, hogy a befolyó összegekből a nagy fal javítását, megőrzését finanszírozzák.

Az alap felállításának ideje egybe esik Teng Hsziao-ping reformista politikusnak a fal megőrzését sürgető, 30 évvel ezelőtti beszédével. Teng a fal nemzeti öntudatban játszott szerepét felismerve 1984-ben átfogó rekonstrukciós kampányt hirdetett, arra szólítva fel a kínaiakat, "szeressétek Kínát és állítsátok helyre a nagy falat".

A Kína egyik jelképének számító nagy fal elhanyagolt állapotára az elmúlt hónapokban szakemberek és újságcikkek tucatjai hívták fel a figyelmet.

Az építmény állapotát, megőrzését, javításának lehetőségeit 1987 óta figyelemmel kísérő kínai Nagy Fal Társaság főtitkára, Vu Kuo-csiang szerint a Ming-dinasztia kori (1368-1644) fal részének háromnegyedét nem megfelelőképp tartják fenn, a 8850 kilométeres építménynek mindössze tíz százaléka van ma jónak nevezhető állapotban.

A fal fenntartására nem fordítanak elég pénzt, emellett a felelőtlen ipari fejlesztés, a helyi lakosság rombolása, az illegális bányászat okozza a legnagyobb gondokat.

Az időjárás viszontagságai és a természeti jelenségek, mint földrengés, áradás nagymértékben hozzájárulnak a fal pusztulásához, de azt mindenek előtt az emberi tevékenység idézi elő, mely ráadásul mind nagyobb méreteket ölt.

A helyi építkezési projekteknél nem veszik figyelembe a fal fenntartásának fontosságát, a lakosok büntetlenül hordják el az építmény köveit és a földet saját házaik építkezéseihez.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.