Warszawa
Így lett a fekete-fehér világháborús filmből színes
A május 7-i varsói díszbemutató után péntektől vetítik a lengyelországi mozikban Jan Komasa A varsói felkelés című különleges dokumentumfilmjét.
2014.05.10 06:30MTI
Forrás: Wikipedia
Idén ősszel emlékeznek Lengyelországban a varsói felkelés 70. évfordulójára, s ez a film, amelyet nagy várakozás előzött meg, a jubileumi rendezvények sorába illeszkedik. A film producere a Varsói Felkelés Múzeuma.
A 85 perces alkotást a felkelők eredeti, 1944-es fényképeiből, filmhíradóiból állították össze, a legkorszerűbb technika felhasználásával. A fekete-fehér alapanyagot színessé tették és hangosították. A mű a dokumentumfilm és a játékfilm keveréke, minthogy egy, a felkelést dokumentáló operatőr testvérpár történetén keresztül láttatja az egykori eseményeket. A filmhez külön párbeszédeket is írtak, amelyeket neves lengyel színészek olvasnak fel. Ezek egy része kitalált, másik részük viszont valósághű, a fotók és filmhíradók szakértői elemzése alapján készült.
A filmet úgy jellemzik, mint a világ első non-fiction háborús drámáját, amelyet teljes egészében dokumentumanyagokból vágtak össze.
A varsói felkelés 1944. augusztus 1-jétől október 3-ig tartott. A felkelést irányító náci-, de egyben kommunistaellenes lengyel földalatti Honi Hadsereg (AK) fő célja az volt, hogy még a Vörös Hadsereg érkezése előtt felszabadítsa Varsót a német megszállás alól. Azt szerette volna elérni, hogy ezáltal javítsa a lengyel emigráns kormány nemzetközi pozícióját, és akadályozza Lengyelország bolsevizálásának sztálini megvalósítását. Az egyenlőtlen harcban a felkelés elbukott, 16 ezer felkelő elesett vagy eltűnt, 20 ezren megsebesültek, és 15 ezren fogságba estek.
A dokumentumfilmet a tervek szerint a budapesti Lengyel Intézet ősszel Magyarországon is bemutatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


