Fekete-fehér némafilm és 3D-s film verseng

Nosztalgia vagy csúcstechnika: A némafilmes vagy A leleményes Hugo győz?

A némafilmes vagy A leleményes Hugo? A Hollywood múltjáról szóló francia fekete-fehér némafilm vagy Martin Scorsese háromdimenziós látványos családi kalandfilmje viszi el a pálmát a vasárnap este Los Angelesben sorra kerülő 84. Oscar-díjátadó ceremónián?

2012.02.26 09:29MTI

Egyelőre csak az Amerikai Filmakadémia szavazása felett őrködő PriceWaterhouseCoopers tanácsadó cég két szavazatösszesítő szakembere ismeri a választ. De sokan fogadnak a tavaly májusi cannes-i bemutatkozása óta díjesővel elárasztott A némafilmesre, Michel Hazanavicius alkotására, ami a némafilmkorszak végét idézi fel.

Az Amerikai Filmakadémia 10 kategóriában jelölte díjára, a legjobb film elismerése mellett a rendezői díjat is elviheti, főszereplőjének, Jean Dujardin francia színésznek pedig ugyancsak nagy esélyt jósolnak a legjobb színész Oscarjára.

Bár Dujardin a napokban megfázása miatt még az ágyat nyomta, szóvivője jelezte, hogy a művész a tervek szerint vasárnap feltűnik majd a hollywoodi ceremónia vörös szőnyegén.

A némafilmesen kívül Scorsese A leleményes Hugo című, a harmincas évek Párizsába repítő családi kalandfilmje, Alexander Payne az Utódok című családi drámája, a 2001. szeptember 11-ről szóló Rém hangosan és irtó közel című film, A segítség című polgárjogi dráma, Woody Allen Éjfélkor Párizsban című románca, a Pénzcsináló című sportfilm, Terrence Malick eposza, Az élet fája és Steven Spielberg a Hadak útján című első világháborús filmje - összesen kilenc produkció kapott jelölést a legjobb film díjára.

A Filmakadémia szabályzata szerint 5-10 film jelölhető ebben a mezőnyben. A jelöléseket január 24-én hozta nyilvánosságra a Filmakadémia, amelynek 5765 szavazó tagja a Los Angeles Times minap közzétette jelentése szerint 94 százalékban fehér és 77 százalékban férfi. Bár Tom Sherak, a Filmakadémia elnöke szerint az idei mezőny rendkívül színes palettát mutat és semmiféle új trend nem olvasható ki a jelölt alkotásokból, az elmondható, hogy a kilenc jelölt film kétharmada a múlt században játszódik, csupán a Pénzcsináló, az Utódok és a Rém hangosan és irtó közel koncentrál a 21. századra.

A vasárnapi Oscar-gálán Dujardin olyan színészekkel szerepel egy listán, mint George Clooney, az Utódok és Brad Pitt, a Pénzcsináló sztárja, Gary Oldman, a Suszter, szabó, baka, kém, valamint Damián Bichir, az A Better Life című film főszereplője.

A színésznők közül Meryl Streepet, A Vaslady sztárját 17. alkalommal jelölték Oscarra. A jelöltlistán még Glenn Close (Albert Nobbs), Viola Davis (A segítség), Rooney Mara (A tetovált lány) és Michelle Williams (Egy hét Marilynnel) szerepel.


A legjobb idegennyelvű filmek között két családi dráma: egy izraeli és egy iráni film is a döntőbe jutott. A Hearat Shulayim apa és fia, a Nader és Simin - Egy elválás története egy házaspár válságát ábrázolja. A belga Rundskop, a lengyel In Darkness és a kanadai Monsieur Lazhar teszi teljessé a mezőnyt.

Az animációs játékfilmeknél a francia Une vie de chat, a részben a Kecskemétfilm alkotóműhelyében készült spanyol-brit Chico és Rita, valamint a Kung Fu Panda 2., a Csizmás, a Kandúr és a Rango került a jelöltek közé.

A 84. Oscar-gála szervezőinek néhány buktatóval is szembe kellett nézniük az utóbbi félévben. Előbb a felkért producertől kellett megválniuk, mivel Brett Ratner a melegeket érintő szerencsétlen elszólása miatt lemondásra kényszerült, aztán az általa választott műsorvezető, Eddie Murphy is távozott a csapatból. Ratnert Brian Grazer, az Egy csodálatos elme producere váltotta fel, a gálaműsor házigazdai szerepét pedig a tapasztalt Billy Crystal, Hollywood kedvence vállalta.

Nem lehet tudni, vajon a ceremóniának helyt adó épületet homlokzatán a Kodak Színház elnevezés virít-e vasárnap, ugyanis a csődbe ment Kodak cég felbontotta az elnevezés jogára kötött szponzorszerződését. Grazer szerint az Oscar-gálát befogadó színház a gála alkalmából "időtlen filmszínházzá" alakul.

A producer látványos, lendületes showműsort ígér, amelyben többek között a híres Cirque du Soleil társulat is fellép. A díjátadók között lesznek a tavalyi Oscar-díjasok: Colin Firth, Natalie Portman, Christian Bale és Melissa Leo, de feltűnik a színpadon a Koszorúslányok című vígjáték szereplőgárdája is.

A Filmakadémia jóvoltából egy okostelefon-alkalmazással már hamarabb a színfalak mögé pillanthatnak az érdeklődők. A filmrajongók azonnal értesülhetnek a díjakkal kapcsolatos minden újdonságról, friss információról. A kínálatot mindennap új elemekkel bővítik és a nézők My Picks néven még Oscar-totót is játszhatnak.

A gálát több mint kétszáz országban sugározzák, a magyar nézők hétfőre virradóra az HBO élő közvetítésén követhetik a díjak átadását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.