Szombathelyen is megnyít az év a színházban

Rendhagyó ülést tartott a szombathelyi Weöres Sándor Színház

Rendhagyó helyszínen, a város főterén tartotta évadnyitó társulati ülését csütörtökön a szombathelyi Weöres Sándor Színház.

2013.09.06 02:29MTI

Jordán Tamás, a teátrum igazgatója elmondta, hogy már folynak a próbák, még az ősszel színpadra állítják Örkény István Tóték című művét, amelynek cseh rendezőjét, Ivo Krobotot is bemutatta a közönségnek.

Az őszi premierek közé tartozik Füst Milán Máli néni című darabja, amelyet Koltai Róbert rendezésében, Kiss Mari és Trokán Péter főszereplésével mutat be a színház.

A tavaszi nagyszínpadi bemutatók között szerepel Dés László-Geszti Péter-Békés Pál zenés mesejátéka, A dzsungel könyve, amelyet Horgas Ádám rendez. Ugyancsak tavasszal mutatják majd be Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszaka című színművét Mohácsi János rendezésében.

A Weöres Sándor Színház Márkus Emília-termében láthatja a közönség Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabját, Valló Péter rendezésében, valamint Hamvai Kornél Szigliget című színdarabját, Balikó Tamás rendezésében.

Jordán Tamás merész vállalkozásnak nevezte, hogy Czukor Balázs megpróbálja majd színpadra állítani Szombathelyen saját átiratában Babits Mihály Gólyakalifa című művét.

A Weöres Sándor-centenárium megünneplése a most kezdődött évadban is folytatódik, Nagy Cili rendezésében mutatják majd be a költő Psyché című művét.

A repertoáron maradó előadások között szerepel Shakespeare Szentivánéji álom című műve, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabja, illetve Marteroff-Kander-Ebb Kabaré című musicalje is. Továbbra is megy Reginald Rosé Tizenkét dühös ember című színműve és Bohumil Hrabal-Ivo Krobot Szigorúan ellenőrzött vonatok című műve Ivo Krobot rendezésében.

Folytatódnak a The-Tér programjai, köztük a kötelező olvasmányok, a színházszerda, a Lamantin Klub, és időszaki képzőművészeti kiállítások is nyílnak majd a színház aulájában.

A rendhagyó nyilvános társulati ülésen mutatták be a társulat új tagját, Sodró Elizát, akit a nyári karneválszínházi előadásban már megismerhettek a szombathelyiek.

A társulati ülés előtt a színészek két órán keresztül szórakoztatták vidám versekkel és dalokkal a lakosokat, arra biztatva őket, hogy minél többen vásároljanak színházbérletet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.