Szeptember 7-én

Örkény kert a Madách téren

A Vers csak neked című programban a bérletet vásárló nézők egy csak nekik szóló verset hallgathatnak végig egy külön sátorban a társulat színészeinek előadásában. Délután Bíró Kriszta, a társulat színésze legújabb könyvét, a Fércművet dedikálja.

2013.08.25 14:29MTI
Fotó: MTI

Az idén is megszervezik az Örkény kertet a Madách téren: az Örkény István Színház és Erzsébetváros Önkormányzata közös évadnyitó rendezvényére szeptember 7-én, szombaton várják a látogatókat.

Régi terv, hogy a Madách tér park legyen, körben az árkádok alatt kávéházakkal. A VII. kerületi önkormányzat tervei szerint 2014 tavaszára valósul meg a tér rendezése, addig is az Örkény kert ötlete mellé állt, így a színház egész napos szabadtéri rendezvénnyel köszöntheti az új évadot a Madách téren - olvasható az Örkény Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az immár harmadik alkalommal megvalósuló szabadtéri rendezvény délelőtt tíz órától este tízig tart. Ezen a napon a parkoló kiürítésével a kocsikkal zsúfolt aszfaltszőnyeg helyett füves teret hoznak létre, ahová egy nagyobb és egy kisebb színpadot állítanak fel.

A szervezők célja az, hogy felhívják a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi terek fontosságára, valamint hogy ébren tartsák a budapesti polgárok érdeklődését a kerület kulturális hagyományai iránt.

Tíz órától Salamon Bea és a Méta népzenei együttes lép fel, fél 12-től pedig Csoda és Kósza címmel élő hangjátékot mutatnak be a Czigány Zoltán meséje nyomán készülő, 5-15 éveseknek szóló novemberi premierből adva ízelítőt. Déltől játszóház, valamint jelmez- és kellékkiállítás is várja a látogatókat.

A Vers csak neked című programban a bérletet vásárló nézők egy csak nekik szóló verset hallgathatnak végig egy külön sátorban a társulat színészeinek előadásában. Délután Bíró Kriszta, a társulat színésze legújabb könyvét, a Fércművet dedikálja, Szandtner Anna pedig részleteket olvas fel a kötetből.

Három órakor kezdődik a Sebő együttes koncertje, amelynek repertoárján énekelt versek is szerepelnek. Az előadást ezúttal Weöres Sándor emlékének, századik születésnapjának szentelik. Fellépésüket követi a HANEM tangózenekar koncertje.

Csuja Imre Babits Mihály Jónás könyve című művét adja elő, ezt követően pedig öt órától Szalóki Ági és zenekara lép színpadra: a gyerekeknek, családoknak szóló koncerten népdalfeldolgozások és énekelt versek hangzanak el.

Hat órától a Gothár Péter rendezte Kék Angyal avagy egy zsarnok vége című produkció dalait adja elő Takács Nóra Diána, Szandtner Anna és Znamenák István. Este hét órától komolyzenei koncert is hallható: a zongoránál az idei rendezvényen is Kocsis Zoltán várja a közönséget.

Az esti Anemona/Canarro koncerten Berki Szofi és Szandtner Anna énekel, majd nyolc órától az Örkény Színház swing-zenekarának koncertje hallható, ezt követően pedig a társulat művészeinek produkciója, amelyben mindenki erre az alkalomra választott számmal lép fel.

A rendezvényen színházjegyet és -bérletet vásárolhat a közönség az induló évadra, és találkozhat a társulat színészeivel is. A részletes program a www.orkenykert.hu címen és a színház honlapján is megtalálható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.