Korhű ruhákban
Pergolesi-operák a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában
A 2013-as magyar-olasz kulturális évad keretében hétfőn este olasz operaénekesek korhű ruhákban Pergolesi-operákból énekelnek a budapesti Olasz Kultúrintézetben a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén.
2013.05.05 02:29MTIAz idén 50 éves zenekar hangversenye nyitotta meg az évadot januárban Budapesten. Hétfőn az 1585-ben alakult, gazdag zenei hagyományú római Accademia Santa Cecilia operastúdiójának tagjai vendégszerepelnek a Budapesti Olasz Kultúrintézetben - közölte az MTI-vel Kiss Tímea, a zenekar munkatársa.
Pergolesi Az úrhatnám szolgáló című vígoperája két részben hangzik el az esten, de megszólal egy részlet a Büszke rab című alkotásból is. A koncerten elhangzik a szerző F-dúr szimfóniája is, vonószenekari átiratban. Ubertót, a mogorva agglegényt Dario Ciotoli (bariton), a csípős nyelvű szolgálót, Serpinát Damiana Mizzi (szoprán) énekli a koncertelőadásban.
Az énekesek mindannyian a Accademia Santa Cecilia stúdiójában tanultak operaéneklést és színpadi játékot, többek között az elismert karmester, Fabio Maestri és a szcenikatanár-rendező Cesare Scarton felügyelete alatt. A Serpinát alakító Damiana Mizzi azóta az intézmény kurzusvezető tanára lett. Az úrhatnám szolgáló című operát több országban bemutatták már: turnéztak a produkcióval Ukrajnában, Észtországban, Litvániában és Lettországban is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06