Szeptember 27. és 30. között
Négy nap alatt tizenhat társulat a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón
Négy nap alatt tizenhat társulat művészei szórakoztatják a közönséget a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón, amelyet szeptember 27. és 30. között rendeznek a baranyai megyeszékhelyen.
2012.09.10 19:44MTIAz immár hatodik alkalommal meghirdetett esemény házigazdája, a Pécsi Nemzeti Színház az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az előadások sora szeptember 27-én, a Győri Balett Queen-Balett című produkciójával veszi kezdetét, amelyet másnap a Lázár Eszter és alkotótársainak Testbeszéd Projekt 3 című térspecifikus táncműsora követ.
Szintén szeptember 28-án mutatkozik be Pécsen Fodor Zoltán Társulata, az Inversedance a Tudatalatti című egyfelvonásossal, az este második részében a Bozsik Yvette Társulat Az Ezeregyéjszaka virágai című, felnőtteknek szóló táncszínházi előadását láthatják az érdeklődők.
Szeptember 29-én Góbi Rita Társulata jelentkezik térspecifikus produkcióval, majd a Tánccsillagok a Kultúra Városában című gálaestre kerül sor. Utóbbi igazi táncünnepet ígér olyan kiváló együttesek részvételével, mint a Budapest Táncszínház, a Duna Művészegyüttes, a GoBe Társulat, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat, a Pécsi Balett, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Táncművészeti Tagozata, valamint a TranzDanz.
A szeptember 30-i zárónapon a Közép-Európa Táncszínház és a Gangaray Dance Company ArTeRrOr című előadása, valamint a Frenák Pál Társulat legújabb produkciója, a Hymen lesz műsoron.
A Magyar Táncművészek Szövetsége a találkozó idején tartja kihelyezett elnökségi ülését Pécsett. Szeptember 27-én egy táncművészeti fórumra kerül sor, amelyen a táncművészet aktuális helyzetét és szerepét vitatják meg a résztvevők.
A Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót 2007-ben rendezték meg először azzal a céllal, hogy a pécsiek és a városba látogató hazai és külföldi vendégek számára megmutassák a baranyai megyeszékhely eredendően sokszínű tánckultúráját, továbbá a nemzetközi táncművészet sokféle árnyalatát.
Az eseményről részletes információk a www.tanctalalkozo.hu internetes oldalon olvashatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06