Négy bemutatót terveznek
Mától vehető bérlet a Csíki Játékszín következő évadára
Négy bemutatót tervez a Csíki Játékszín a következő évadban, amelyre augusztus 1-jén kezdik meg a bérletek árusítását a székelyföldi színházban.
2012.08.01 08:26MTIA színházbérleteket várhatóan október 1-jéig válthatják meg a nézők, miközben a tavalyi bérletesek helyeit a színház szeptember 10-ig fenntartja - olvasható a Csíki Játékszín MTI-hez eljuttatott közleményében.
A négy nagyszínpadi előadásra érvényes bérletek ára az elmúlt két évhez képest változatlanul 50 lejbe (3200 forint) kerül felnőtteknek, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 30 lejbe (1900 forint).
A premierekre szóló Bánk bán bemutatóbérlet 65 lejbe (4200 forint) kerül, továbbá mindazok, akik a színház támogatói körébe szeretnének belépni vagy folytatni kívánják támogatói gesztusukat mecénás bérletet vásárolhatnak 350 lejes (22400 forint) áron.
A 2012/2013-es előadás négy bemutatója közül az első, az Othello Gyulaházán című vígjáték Tasnádi István átdolgozásában Gádor Béla szövege alapján Lendvai Zoltán rendezésében kerül színpadra.
Müller Péter-Tolcsvay László-Müller Péter Sziámi alkotását, a Charles Dickens Karácsonyi ének című műve alapján írt Isten pénze című musicalt Somogyi Szilárd állítja színpadra. A darabot a bérletszünetes ünnepi előadáson, december 30-án láthatja először a közönség. Bérlettel 2013 első három hónapjában lesz látható a produkció.
Ion Luca Caragiale komédiáját, a Farsangot Parti Nagy Lajos szövegváltozatában Karnebál címmel rendezi meg Sorin Militaru 2013 tavaszán.
Az utolsó bemutatót, Mihail Afanaszjevics Bulgakov színművét, a Képmutatók cselszövését Porogi Dorka rendezésében láthatja majd a közönség.
A kisiskolások szeptemberben három gyerekelőadásra válthatnak mesebérletet.
Bérleten kívül kamaratermi produkció, bábszínházi előadás és vendégtársulatok fellépései várják majd a közönséget a csíkszeredai színház 2012/2013-as évadjában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06