Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Hova menjünk ma? - Kávészünet a Millenárison
Lackfi János megzenésített verseinek feldolgozásával folytatódik a Kávészünet zenekar irodalmi-zenei koncertsorozata idén a Millenáris Fogadó épületében, az első előadásra január 19-én kerül sor.
2012.01.19 05:25MTIA "vers-zenésítő" zenekar havi rendszerességgel rendezi meg irodalmi klubját. Az idei első est vendége január 19-én Lackfi János költő, író lesz, mellette fellép a Non Stop Vokál kórus és Baronits Gábor színész, február 16-án pedig Laár András író, humorista, valamint egy vonós kvartett színesíti majd a műsort.
A klubesteken különböző művészeti ágak ismert képviselői vesznek részt; kortárs költők legújabb költeményeiket mutatják be, zenészek, énekesek, színészek közös verses produkciót adnak elő a Kávészünettel, valamint saját műveikből is ízelítőt adnak. A koncertek különlegessége, hogy minden alkalommal új programmal állnak elő a zenészek.
A formáció az előadásokon túl a közönséget is versírásra buzdítja; a hozzájuk beérkező költemények legjobbjait feldolgozzák és beépítik a műsorba.
A Zenélő Versek Klubhoz kapcsolódva Trendhagyó Irodalomóra címmel a zenekar a tavalyi év során egy különleges kezdeményezést is az útjára indított. Kovács Krisztián a program megálmodója és kidolgozója az MTI-nek kifejtette: úgy gondolták, a megzenésített versek könnyebben tanulhatók és jobban rögzülnek, mint a hagyományos iskolai keretek között elsajátított költemények.
A program keretében a zenekar - esetenként más zenészekkel is kiegészülve - iskolai koncerteket ad a megzenésített kortárs és klasszikus költők verseiből. A koncert után egy héten keresztül a diákok a zenekar Facebook-oldaláról letöltik az elhangzott darabokat, amelyeket két hét elteltével tanáraik számon kérnek tőlük. A pedagógusok hagyományos módon osztályzatokkal értékelik a teljesítményt és az érdemjegyeket megküldik a szervezőknek, akik összesítik az eredményeket.
"Tavaly 19 iskolában járt a zenekar és a csaknem nyolcezer diák teljesítményéből készült felmérés alapján kijelenthető, hogy a program 100 százalékos sikert ért el, ugyanis a tanulók eredményei a megzenésített versek tekintetében sokkal jobb átlagot mutattak, mint korábban, a hagyományos módon megtanult költeményeknél" - hangsúlyozta Kovács Krisztián.
A zenekar nem csak magyar verseket dolgoz fel; elsőként zenésítették meg a 2011-ben irodalmi Nobel-díjat kapott svéd költő, Tomas Tranströmer néhány versét, amelyet a svéd nagykövetségen tartott koncert keretében adtak elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06