Jön az Árnyjáték

Steampunk James Bondot farag a legnagyobb detektívből Madonna levetett papucsférje

Sherlock Holmes üt, rúg, tárat cserél az ellennel, sőt, talán még harap is a készülő Guy Ritchie film második előzetesben. Annyi biztos, hogy Európán csakis a mesterdetektív segíthet.

2011.10.21 09:23ma.hu

Az Arthur Conan Doyle által teremtett legendás figura ugyan tudvalevőleg komoly harcművészeti tudással rendelkezik, ám a szerző ezt a képességét sosem helyezte komolyabban a figura elmebéli nagysága fölé (bár, hogy Poirot-ot simán leverné, mondhatni holtbiztos).

Guy Ritchie, a Blöff és a Ravasz, az Agy, és a Két füstölgő puskacső - akkoriban nagyszerű, mára kicsit kopott renoméval Hollywoodban kóricáló - rendezője azonban látványos kézitusákban pofoztatja hősünket - a nemrég napvilágot látott, második előzetes legalábbis ütlegorgiát ígér.

A 2009-es (szerintünk kissé langyosra sikeredett) első rész számítása (buddy movie viktoriánus keretek között egy mindenki által jól ismert párossal a főszerepben) a dollármilliárdos bevételek alapján úgy bejött a stúdiónak, hogy kérdés sem lehetett a második felvonás. A folytatásban ismét a zseniális Robert Downey Jr. lubickol Holmesként, bajtársát, a mindig kétkedő Watson doktort Jude Law játssza, és felbukkan végre az örök nemezis, Moriarty professzor is, akinek a célja ezútta, legalábbis nagyon úgy tűnik, nem kevesebb, mint a totális háború kirobbantása Európában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.