Filmfeldolgozás készül a Dirty Dancingből
Hamarosan ismét ropják a "piszkos táncot"
Új mozifilm-feldolgozás készül a Dirty Dancing című klasszikusból.
2011.08.09 09:41MTIAz 1980-as évek meghatározó sikerében Jennifer Grey és Patrick Swayze parádézott, a film koreográfusa Kenny Ortega volt. A szakember - aki Michael Jackson munkáját is segítette - ezúttal rendezőként vesz részt a produkcióban.
A stúdió szerint a feldolgozást a mai fiatalok generációjára szabják, a szereposztás még nem ismert.
Az 1987-ben készült eredeti Dirty Dancing minden idők egyik legsikeresebb független gyártásban készült filmje volt: hatmillió dollárból készült, 213,95 milliót hozott a konyhára.
Ez a táncfilm tette világhírűvé Patrick Swayzet, aki 2009-ben hasnyálmirigyrákban halt meg. Partnere, Jennifer Grey legutóbb 2010-ben szerepelt a címlapokon, miután megnyerte a Dancing With the Stars című televíziós táncsorozatot.
A klasszikus annak idején Oscar-díjat kapott zenéjéért és az (I've Had) The Time of My Life című dalért, sikertörténete mind a mai napig töretlen: DVD-n több mint 10 millió példányban kelt el, a Facebook közösségi portálon 10 milliós a Dirty Dancing rajongói tábor.
A filmből musical is készült, azt több országban is játsszák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06