Elhalasztották a válság megoldását

Jemen: kudarc fenyegeti a jemeni megállapodást

Meghatározatlan időre elhalasztották a jemeni válság megoldását, az elnök távozását is tartalmazó megállapodás ünnepélyes aláírását vasárnap.

2011.05.01 16:16MTI

A halasztást a megállapodásban közvetítő Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) egyik tisztviselője jelentette be, egyúttal érzékeltette, hogy korántsem biztos, hogy a kidolgozott megállapodásból bármi is megvalósul. Ahmed Kalifa al-Kaabi közölte, hogy a hat államból álló GCC külügyminiszterei még vasárnap Rijádban összeülnek, hogy megpróbáljanak kiutat találni. A GCC-nek Szaúd-Arábia, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Bahrein és Omán a tagja.
   
Ali Abdalláh Száleh jemeni elnök szombaton bejelentette, hogy nem írja alá a hatalomátadási megállapodást, mire az ellenzéki pártok is közölték, hogy ebben az esetben ők sem vesznek részt a szaúdi fővárosba, vasárnapra vagy hétfőre tervezett ünnepélyes szertartáson. A február óta Száleh távozását követelő több százezer jemeni tüntető képviselői bejelentették, hogy a maguk részéről teljes egészében elutasítják a megállapodást, és ragaszkodnak Száleh azonnali lemondásához és bíróság elé állításához.
    
Az ellenzék egyik képviselője közölte szombaton, hogy Száleh a kormányzó párt elnökeként, s nem államfői minőségében akarta aláírni a megállapodást, de ez ellenkezik a GCC javaslatával. Az államfő ezt azzal indokolta, hogy pártok közötti kiegyezésről van szó.
   
A megállapodás értelmében egy héten belül Szálehnek meg kell bíznia az ellenzéket a nemzeti megbékélési kormány megalakításával, egy hónappal később pedig érinthetetlenségének és büntethetetlenségének megőrzése mellett távozna a hatalomból. Jogköreit alelnökének adta volna át. Az alelnök az ezt követő két hónapon belül elnökválasztást írna ki. A parlament ezután új alkotmányt alkot, amelyet népszavazásra bocsátanak, majd parlamenti választásokat tartanak. Az iszlamistákból és baloldaliakból álló ellenzék pedig vállalta, hogy véget vet az utcai tüntetéseknek.
   
"A kérdés most az öböl menti államokon múlik. Ha sikerül rávenniük Szálehet, az jó lenne" - nyilatkozta még szombaton az ellenzéki Mohammed Bászindva, akit esélyesnek tartanak az átmeneti kormány vezetésére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.