Egyre nő a veszteségmérleg a szigetországban
Kétezer holttestet találtak a tengerparton Japánban
A Kiodo japán hírügynökség tájékoztatása szerint két helyszínen, összesen kétezer holttestet találtak hétfőn a japán a fővárostól északra, a földrengés és szökőár sújtotta Mijagi kormányzóságban.
2011.03.14 08:34MTIA tetemeket a tengerparton fedezték fel; feltehetően a víz sodorta őket oda.Ezzel jelentősen megnőtt a pénteki katasztrófa veszteségmérlege. Közép-európai idő szerint vasárnap estig 1597 halálos áldozatot azonosítottak, és 1481 eltűntet tartottak nyilván. Ebben nincs benne az a legalább kétszáz, de legfeljebb 300 ember, akik Mijagi prefektúra székhelyén, Szendaiban vesztették életüket, de akiknek a holttestéhez egyelőre nem fértek hozzá a mentők.
Eddig összesen 450 ezer embert telepítettek ki lakóhelyéről a természeti csapás miatt Mijagiban és öt másik prefektúrában.
A szerencsétlenség sújtotta északkeleti partvidéken több millióan vannak immár három napja víz, élelmiszer vagy fűtés nélkül, miközben nulla Celsius-fok körüli a hőmérséklet. Kétmillió háztartásban továbbra sincs áram, és az embereknek négy-öt órát kell sorban állniuk, hogy üzemanyaghoz jussanak.
A kormány 100 ezer katonát küldött a térségbe, hogy segítsék mentést. Eddig 120 ezer takarót, 120 ezer palack vizet és 110 ezer liter üzemanyagot, valamint élelmiszert juttattak el a katasztrófa sújtotta övezetbe. Ugyanakkor közölték, az áramszolgáltatás helyreállítása több napig is eltarthat.
Pénteken 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partjait; a földmozgásnak és az azt követő szökőárnak egyes becslések szerint akár tízezer halálos áldozata is lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06