Amit lehetett, kivettek a foglyokból

Szervkereskedelem: volt, hogy egyszerre öt szerb belsőségeit vitték eladni

Koszovói albán felkelők vallottak az ENSZ-nek a szervkereskedelemről.

2011.02.18 20:32MTI

Koszovói albán felkelők már 2003-ban részletes vallomást tettek egy ENSZ-vizsgálat során arról, hogy szerb foglyok belső szerveit kioperálták, értékesítették, a több száz áldozatot pedig eltemették, hogy ne maradjon nyoma a bűntettnek.

Az AP hírügynökség birtokába jutott egy 30 oldalas dokumentum, amely nyolc ember vallomását tartalmazza. Az illetők a szerb uralom ellen harcoló Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) alacsony és közepes rangú tagjai voltak.

Tüzetesen soha ki nem vizsgált állításaik szerint az UCK foglyait Albániába szállították, s ott egy erre a célra létrehozott klinikán eltávolították a májukat, veséjüket, egyéb szerveiket. A szervkivétel még 2000 nyarán is zajlott, amikor Koszovó már majdnem egy éve az ENSZ és a NATO irányítása alatt állt.

Az egyik forrás szerint az első két szervkivétel célja az volt, hogy az UCK betörjön az illegális szerkereskedelem piacára, s később az egy emberből kioperált szervekkel már 45 ezer dollárt is tudott keresni a szervezet. "Az volt a legnagyobb szállítmány, amikor egyszer öt szerb szerveit operálták ki... Azok egész vagyont értek. Más szállítmányok két vagy három ember szerveit tartalmazták" - mondta az egyik vallomástevő.

Az UCK-ban szolgáló koszovói és montenegrói albánok azt is elmondták, hogy az albán főváros, Tirana melletti Rinas repülőtér dolgozóit és az isztambuli repülőtérét, ahová a szerveket vitték, megvesztegették, hogy szemet hunyjanak az ügy felett.

A két repülőtér között 1 óra 45 percig tart az út, és a hely, ahol a szerveket kivették, kétórás autóútra van a Rinas repülőtértől. Jég között tartva a szív és a tüdő a kivételt követően négy-hat óráig alkalmas átültetésre, a máj 18-24 óráig, a vese pedig 24-48 óráig.

Két vallomástevő vett részt a kioperált szerveknek a repülőtérre szállításában, de szervkivételi műtétet egyikük se látott.

A beszámolók szerint a szerb áldozatok többsége 25 és 50 év közötti volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.