"Montenegró stabil állam"

A pénzügyminisztert bízta meg kormányalakítással a montenegrói elnök

Igor Luksic miniszterelnök-helyettest és pénzügyminisztert bízta meg az új montenegrói kormány megalakításával a köztársasági elnök.

2010.12.24 16:30MTI - Fotó: mans.co.me - visit-ulcinj.com
Igor Luksic - Fotó: mans.co.me

A parlamenti pártok vezetőivel folytatott konzultációk után Filip Vujanovic államfő pénteken bejelentette, hogy Igor Luksic-ot javasolja miniszterelnöknek. Megítélése szerint Luksicot szakmai pályafutása és az új kormányról alkotott elképzelései érdemessé teszik a tisztség betöltésére.

Az eddigi miniszterelnök, Milo Djukanovic kedden mondott le, de a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) vezetői tisztségét megtartja. "Most, hogy Montenegró stabil állam, és kilábalni látszik a válságból, most, hogy az Európai Unió kapujában és a NATO előszobájában áll, a körülmények adottak, hogy lemondjak a végrehajtó hatalomról" - mondta Djukanovic, aki maga is Igor Luksicot javasolta utódjául.

A 34 esztendős Luksic a jövő hét elején terjeszti a parlament elé kormányának névsorát. A jóváhagyáshoz nem fér kétség, ugyanis a DPS nagy többséggel rendelkezik a törvényhozásban. A 49 éves Djukanovic két évtizede határozza meg országa politikai életét, s ezzel a leghosszabb ideje szolgáló politikus a Balkánon.

Ötször választották kormányfővé, és az elnöki tisztséget is betöltötte. 2006-ban már lemondott egyszer, de 2008-ban újra hatalomra lépett. Uralma alatt függetlenedett Montenegró Szerbiától 2006-ban. A 670 ezer lakosú balkáni ország a bűnözés és korrupció felszámolását célzó nyugati típusú intézkedések bevezetése után, másfél héttel ezelőtt vált európai uniós tagjelöltté.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.