Újabb támadások következnek?

Az AI felszólította Irakot, védje meg a keresztényeket karácsonykor

Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet felszólította hétfőn az iraki kormányt, hogy védje meg az arab országban élő keresztény közösséget, mert az AI szerint félő, hogy karácsonykor újabb támadásokat követnek el ellene.

2010.12.20 18:12MTI

A bagdadi védelmi minisztérium közben bejelentette, hogy a hadsereg hétfő hajnalban végzett három líbiai állampolgárral, akik gyaníthatóan arra készültek, hogy karácsonykor öngyilkos merényleteket hajtsanak végre az észak-iraki Moszulban.

Malcolm Smart, az AI közel-keleti térségért felelős igazgatója közleményében hangsúlyozta: az elmúlt hetekben megszaporodtak az iraki keresztények és templomaik elleni fegyveres támadások. Az AI attól tart, hogy a lázadók karácsonykor nagyszabású támadásokat indíthatnak a keresztények ellen, hogy (az időzítés révén) a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapja tevékenységük és zavarba hozzák az iraki kormányt.

"Határozottan elítéljük a fegyveres csoportok által polgári személyek ellen elkövetett támadásokat és felszólítjuk az iraki kormányt, hogy nyújtson biztosabb védelmet, főleg a sebezhető etnikai és vallási közösségeknek" - hangoztatta Smart a közleményben.

Október utolsó napján fegyveres támadók túszokat ejtettek a Káld Katolikus Egyház bagdadi Miasszonyunk templomában, s a biztonsági erők túszmentő akciót indítottak. 44 hívő és két pap vesztette életét. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint a támadás hatására keresztények ezrei távoztak az arab országból.

A templomi túszejtés után tíz nappal bagdadi keresztények otthonait ért támadásokban hatan meghaltak, 33-an megsebesültek.


Ali Mohszen Iszmail al-Allak, az iraki kormány főtitkára közleményében országa "külső ellenségeit" vádolta azzal, hogy meg akarják szabadítani Irakot a keresztényektől, jóllehet azok - al-Allak szerint - az iraki társadalom "lényegi részét" részét képezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.