Mindenki, mindent

A kommunista bűnök tagadásának tilalmát szorgalmazza hat ország

A volt kommunista rendszerek által elkövetett bűnök tagadásának tilalmát kérte az EU Bizottságától hat EU-tag kelet-európai ország.

2010.12.14 19:43MTI

Bulgária, Csehország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Románia külügyminiszterei - Audronius Azubalis litván külügyminiszter kezdeményezésére - a Viviane Redingnek, az Európai Unió igazságügyi biztosának küldött közös levelükben azt írták, hogy "a totalitárius bűnök megbocsátását, tagadását és lekicsinylését bűncselekménynek kell minősíteni", akármilyen rendszer követte is el azokat a bűnöket.

"Minden nemzetközi bűncselekmény tagadását azonos módon kell kezelni, megakadályozva ezzel a totalitárius ideológiák rehabilitálásának és újjászületésének kedvező körülmények létrejöttét" - áll még a levélben.

Az EU sok tagországában már érvényben van a holokauszt tagadásának tilalma, s a hat ország most a Szovjetunió és csatlós államai által elkövetett bűnök tagadásának tilalmát is be akarja vezettetni az unióval.

Litvániában az idén kimondták a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek által elkövetett bűnök tagadásának tilalmát. Audronius Azubalis litván külügyminiszter a levél kapcsán az AFP-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy "mindenki ismeri a nácizmus bűneit, de Európának csak egy része van tisztában a kommunizmus bűneivel".

Elismerte: kicsi a valószínűsége annak, hogy rövid időn belül megszületik a kommunista bűnök tagadásának uniós tilalma, de mint mondta, a levelet "riasztócsengőnek" szánták Brüsszel számára.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.