Huszonketten voltak a fedélzeten
A felismerhetetlenségig összeégtek a repülő-baleset áldozatai
Huszonkét személlyel a fedélzetén a dél- pakisztáni Karachi városának térségében pénteken röviddel a felszállás után lezuhant egy Cessna típusú utasszállító kisrepülőgép. Értesülések szerint a szerencsétlenséget senki nem élte túl.
2010.11.05 10:11ma.huA pakisztáni hatóságok közlése szerint a gépet az olaszországi székhelyű ENI olajvállalat bérelte, alkalmazottai éppen egy olajmezőhöz tartottak Szindh tartományba.
Pervez George, a pakisztáni polgári repülésügyi hatóság szóvivője elmondta, hogy a fedélzeten 17 utas, két pilóta, egy mérnök és egy biztonsági őr tartózkodott. Az áldozatok állampolgárságáról egyelőre nem tudni közelebbit, állítólag legalább egy külföldi volt köztük, de a többség pakisztáni.
A gép Beechcraft 1900 típusú volt, nem pedig Cessna, amint először közölték. A 19 utas szállítására alkalmas kisrepülőgép pilótája közvetlenül a felszállás után közölte az irányítótoronnyal, hogy a két motor közül az egyik felmondta a szolgálatot. A műszaki hiba miatt felszólították a pilótát, hogy térjen vissza a repülőtérre, ahonnan felszállt, de ahogy a gép kezdett megfordulni, lezuhant.
A jármű a földbe csapódás után darabokra tört és kigyulladt, az áldozatok a felismerhetetlenségig összeégtek.
Pakisztánban legutóbb júliusban történt súlyos légi katasztrófa. Az Airblue pakisztáni légitársaság repülőgépe Iszlámábád közelében zuhant le, a fedélzeten tartózkodók közül mindenki - összesen 152 ember - meghalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06