Zöldség helyett szívhúst?
Véres az étlap is: vegetáriánusoké volt a kannibál étterem
Mégsem nyílt Berlinben kannibál étterem, melynek húsételeihez az alapanyagot felajánlások révén vették volna: kiderült, hogy csak vegetáriánusok akciója volt az egész híresztelés.
2010.09.07 14:47MTIAz étterem az interneten fordult az emberekhez, mondván, bármilyen testrészük felajánlását örömmel veszi, továbbá keres "előítéletektől mentes" sebészt. Tájékoztatta az érdeklődőket, hogy a vendégeknek ki kell tölteniük egy űrlapot egyebek közt edzettségükről, testtömegindexükről és arról, hogy a donor terhes-e.
Német politikusok ízléstelen reklámfogásnak bélyegezték a dolgot, bár az étterem nem adta meg a címét.
A beharangozott nyitás napján, hétfőn azután felfedte a Német Vegetáriánusok Társasága, hogy becsapás az egész, melynek ők álltak a hátterében.
A kannibál étterem honlapja keddre igencsak megváltozott: húsevésről lebeszélő felhívás váltotta fel. Szerzői kitértek arra, hogy az állattenyésztés okán több olyan gáz keletkezik, amely erősíti a földi légkör melegedését okozó üvegházhatást mint a közlekedés révén, továbbá hogy rengeteg vizet meg lehetne takarítani, ha az emberiség vegetáriánus lenne, mert sok vizet használ el a húsipar - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:10 A West Ham United 58 év után nyert európai trófeát
- 6:30 Úszó vb - Huszonnyolc magyar indul Fukuokában
- 5:30 Visa: a külföldre utazó magyarok 83 százaléka bankkártyával fizet
- 4:30 Közlekedési államtitkár: közel 32 milliárd forintot fordítottak a hazai közúthálózat megújítására
- 3:30 Túri Anikó: a lakosság szinte teljes egészében felhasználta a SZÉP-kártyákon lévő 'alvópénzeket'
- 2:30 BKK: a Hősök tere környékén is korszerűbbé vált az utastájékoztatás
- 1:30 Megmaradt a magyarok vállalkozói kedve kutatások szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06