Az ötödik vádlott öngyilkos lett
Bíróság elé állítottak a prostituáltakat futtató magyarokat Svájcban
Egyebek mellett emberkereskedelem és súlyos testi sértés vádjával állítottak bíróság elé szerdán Zürichben négy, prostituáltakat futtató magyar férfit - számolt be egy svájci újság.
2010.08.25 15:47MTIA vádiratban több más vádpont mellett az is szerepel, hogy a vádlottak terhes prostituáltakat bántalmaztak azzal a céllal, hogy abortuszt idézzenek elő náluk - írta a Neue Zürcher Zeitung internetes kiadása. A cikk szerint egy ötödik vádlott öngyilkos lett a vizsgálati fogság alatt.
Az elsőrendű vádlottra 16 év börtönbüntetést kért az ügyész, a másik három férfira négy és fél, kilenc, illetve tizenegy év börtönt. Mindannyian ártatlannak vallották magukat a fő vádpontokban.
Az ügyben egyszerre szerepel vádlottként és áldozatként egy hatodik személy, egy nő, akit azzal bíztak meg, hogy az utcán felügyelje a prostituáltakat.
A Magyarországon büntetett előéletű vádlottak Magyarországról és Romániából vittek prostituáltakat Zürichbe, ott utcai prostitúcióra kényszerítették és rendszeresen bántalmazták őket.
A hatóságok tizenhat áldozatról tudnak.
A lap egy másik, korábbi internetes cikke szerint a svájci hatóságok többhónapos nyomozás eredményeként, egy nagyszabású razzia során tartóztatták le a gyanúsítottakat, a magyar társszervekkel szoros együttműködésben. A per várhatóan csütörtökön ér véget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06