Nem a saját beszédét olvasta fel az elnök
Ciki! Obama újabb kínos súgógép bakija
Barack Obama amerikai elnök - akit a tengerentúli sajtó egy része "súgógép-elnökként" emleget - kínos bakit követett el az ír nemzeti ünnep, Szent Patrick napja alkalmából tartott ünnepségen: saját magának mondott köszönetet a Fehér Házban a meghívásért.
2009.03.19 09:50MTIObama meleg hangulatú találkozón fogadta vendégét, Brian Cowen ír kormányfőt. Kifejezte, hogy az Egyesült Államok és Írország között a világon a legszorosabb a kapcsolat. Beszédükbe azonban mindketten belesültek.
Amikor Cowen szólásra emelkedett, néhány mondat után feltűnt neki, hogy nem a saját szövegét olvassa. "Ez az ön beszéde" - fordult derültség közepette Obamához. Kiderült, hogy az amerikai elnök által előszeretettel használt súgógépen Cowen a saját beszéde helyett Obama gondolatait kezdte olvasni.
Miután Cowen abbahagyta a beszédet, Obama lépett nevetve a pódiumra. A súgógépen időközben azonban kicserélték a beszédet, így az amerikai elnök az ír vendég szavainak olvasásába fogott: saját magának köszönte meg, hogy mindenkit meghívott a Fehér Házban rendezett ünnepségre.
A Politico hírportál a napokban külön elemzést szentelt annak, hogy Obama szinte tapodtat sem mozdul súgógépe nélkül, majdnem minden fellépésén ott áll tőle karnyújtásnyira, jobb- és baloldalon, fejmagasságban két vékony üveglap beszéde szövegével.
Tavaly nyáron egy-két alkalommal elromlott a készülék, és akkor nem is sikeredtek olyan fényesre az egyébként szónoki tehetségéről híres Obama beszédei.
Kapcsolódó írások:
- Obama elfogadta a meghívást Jay Leno showműsorába
- Michelle Obama ételt osztogatott a washingtoni hajléktalanoknak
- Súlyos probléma: Obama Magyarországot emlegette
- Obama titkos levele Moszkvának
- Túl szexis és kisportolt Michelle Obama?
- Obama aktívabb afroamerikai szerepvállalást szeretne
- Obama bejelentette az iraki csapatkivonást
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06