Szeptemberben nyitja meg kapuit
Megépült az első hivatalos mecset Görögországban
Befejeződtek pénteken Görögországban az első hivatalos mecset építési munkálatai, a templom várhatóan szeptemberben nyithatja meg kapuit.
2019.06.07 20:07ma.hu"Athénnak végre van muszlim imaháza" - mondta Kósztasz Gavróglu oktatási és vallásügyi miniszter a mecset megtekintése után az Athén 984 nevű görög rádióadó szerint. A mecsetnek már van a kormány által kijelölendő irányítótestülete, de imámját még nem választották meg. Az első istentiszteletet várhatóan szeptemberben tarthatják a mecsetben.
A mecset szabályai szerint az imádságoknak arabul kell elhangzaniuk. Az oktatási, kutatási és vallásügyi tárca szerint azonban a prédikáció csakis görög nyelven folyhat.
E projekt része a kormány azon intézkedéseinek, amelyekkel elejét akarja venni az illegális mecsetek terjedésének. A becslések szerint ilyenekből körülbelül 50 van a görög fővárosban és környékén.
Az adófizetők pénzéből finanszírozott projektet évtizedek óta ellenezte az ortodox egyház, továbbá jobboldali szervezetek is. A görögök csaknem 97 százaléka ortodox kereszténynek tartja magát, de van néhány tízezer munkás és migráns Görögországban, aki az iszlám vallást gyakorolja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06