USA-Észak-Korea

Az USA elkobzott egy szankciók megsértésével vádolt észak-koreai teherszállító hajót

Az amerikai hatóságok szerint a hajó törvényellenesen szállított szénrakományokat, megsértve ezzel az Észak-Korea ellen érvényben lévő amerikai és nemzetközi szankciókat.

2019.05.09 20:36ma.hu
hirdetés

Az Egyesült Államok elkobzott egy szankciók megsértésével vádolt észak-koreai teherszállító hajót - jelentette be Washingtonban az igazságügyi minisztérium csütörtökön.

Az amerikai hatóságok szerint a hajó törvényellenesen szállított szénrakományokat, megsértve ezzel az Észak-Korea ellen érvényben lévő amerikai és nemzetközi szankciókat.

A 17 ezer tonnás, Bölcs Tisztesség néven bejegyzett teherhajó - az amerikai minisztérium szerint - nehézgépeket, munkagépeket is szokott szállítani Észak-Koreába. "Ez a szankciókat rendszeresen megsértő teherhajó most már nincs a forgalomban" - közölte újságírókkal John Demers, az igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági részlegének vezetője. Hozzáfűzte: "a minisztérium is mélyen elkötelezett abban, hogy a lehető legnagyobb nyomást gyakorolják Észak-Koreára az ellenséges magatartásának megváltoztatása végett"

Az amerikai döntésre néhány órával azt követően került sor, hogy Phenjan egy héten belül másodszor hajtott végre rakétateszteket, feltehetően rövid hatótávolságú rakétákkal. A kísérletekről a dél-koreai hadsereg adott hírt. Az amerikai sajtó a dél-koreai vezérkari főnököt idézve azt közölte, hogy a két rakétát Kuszong térségében lőtték fel, keleti irányban, Japán felé. A két rakéta 420, illetve 270 kilométeres távot tett meg körülbelül 50 kilométeres magasságban, majd tengerbe zuhant.

Dave Eastburn hadnagy, a Pentagon szóvivője csupán annyit mondott: "ismerjük a jelentéseket és figyelemmel követjük a fejleményeket".

A hírre Donald Trump amerikai elnök azzal reagált: "senki sem boldog" a rakéták felbocsátásától. Az elnök a Fehér Házban újságíróknak mindazonáltal leszögezte: az amerikai-észak-koreai párbeszéd folytatódni fog. "Tudom, hogy tárgyalni akarnak, hiszen tárgyalásokról beszélnek. Ám nem gondolom, hogy készen is állnak a tárgyalásokra" - fogalmazott Trump.

Csütörtökön egyébként az Egyesült Államok Genfben akkreditált ügyvivő ENSZ-nagykövete, Mark Cassayre az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (UNHRC) ülésén Genfben arra szólította fel Észak-Koreát, hogy számolja fel a becslések szerint több tízezer politikai fogoly bebörtönzését szolgáló táborokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.