Diplomácia

Trump folytatná a tárgyalásokat Észak-Koreával, de nem hajlandó engedményekre

Bármikor jöhet egy újabb csúcstalálkozó.

2019.04.11 20:04ma.hu
hirdetés

Az amerikai elnök azt mondta a sajtónak Washingtonban csütörtökön, hogy folytatná a tárgyalásokat Észak-Koreával, de nem hajlandó engedményekre.

Donald Trump a Mun Dzse In dél-koreai elnökkel folytatandó tárgyalásai előtt a Fehér Házban közölte: "nem áll készen" az Észak-Korea elleni gazdasági szankciók enyhítésére, viszont bármikor készen áll egy újabb - harmadik - csúcstalálkozóra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Az amerikai elnök szilárdnak nevezte az észak-koreai vezetőhöz fűződő kapcsolatát. Egy újabb csúcstalálkozóra utalva hangoztatta, hogy az "remélhetőleg nagyszerű megoldást eredményez majd a világ számára".

Mun Dzse In kifejtette, nem tartja kudarcnak a Vietnamban tartott második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót, inkább úgy értékeli, hogy az egy hosszú folyamat része volt.

A dél-koreai államfő hangsúlyozta: egyetért az amerikai elnökkel abban, hogy a tárgyalások végső célja Észak-Korea teljes körű atomfegyver-mentesítése. Kiemelte, hogy az amerikai elnökkel megvitatják egy Észak-Koreának nyújtandó dél-koreai "humanitárius segítség" lehetőségét. A dél-koreai politikus Phenjannak szánt élelmiszer-szállítmányok indítását helyezte kilátásba.

A Fehér Ház közleménye szerint a két elnök kétoldalú kérdéseket vitatott meg. Az amerikai elnöki hivatal nem közölt részleteket.

Mun szerda este érkezett Washingtonba, és csütörtökön reggel tárgyalt Mike Pence alelnökkel, Mike Pompeo külügyminiszterrel és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.