Bosszú
Ezért gyújthatták fel Gyergyószentmiklóson egy roma család házát és melléképületét
A román hatóságok gyanúja szerint gyújtogatás következtében gyulladt ki péntek este egy roma család háza és annak melléképülete a székelyföldi Gyergyószentmiklóson.
2017.04.01 20:11MTIPénteken a kora esti órákban a Gyergyószentmiklós Gyergyóalfalu felőli határában levő romatelepen egy szalmabála, az egyik bevásárlóközpont szomszédságában pedig egy ház és melléképülete kapott lángra - közölte szombaton a Székelyhon.ro portál. A tűzoltóság és a rendőrség nagy erőkkel vonult ki mindkét helyszínre, a lángokat sikerült megfékezni. A tűzeseteknek nincsenek áldozatai, a kigyulladt ház lakói azonban menekülésre kényszerültek.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőrkapitányság szóvivője a portálnak nyilatkozva valószínűsítette, hogy gyújtogatás történt, amely egy csütörtöki nagy összegű pénzlopással állhat összefüggésben. Ekkor roma fiatalok egy útkereszteződésnél feltartóztattak egy idős ember által vezetett járművet, és míg szóval tartották a sofőrt, a kocsiból elloptak 30 ezer lejt (2,1 millió forint).
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere a portálnak nyilatkozva úgy vélte, hogy a bevásárlóközpont szomszédságában lakó roma családok "előidézői voltak a pénteken történteknek". A polgármester arról számolt be, hogy a leégett ház lakói az elmúlt időszakban megannyi bűnügynek főszereplői voltak. Egy esetben a megfékezésükre helyszínre érkezett rendőrautóra is rátámadtak, és betörték a szélvédőjét.
"A polgármester szerint a kevés következménnyel járó tettek kelthették a szóban forgó családokban azt az érzetet, hogy nekik bármit szabad. Ennek eredménye a pénteki gyújtogatás" - fogalmazott a Székelyhon portál.
A péntek esti tűzeset után mind a polgármester, mind a rendőrség nyugalomra intette Gyergyószentmiklós lakóit. A városban szombaton is a csendőrség felügyeli a romák lakta övezeteket, hogy megelőzze újabb konfliktusok kirobbanását.
A csaknem 18 ezer lakosú 86 százalékban magyarok által lakott Gyergyószentmiklóson a 2011-es népszámláláson 451-en vallották magukat romának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06