Egyes források szerint egy nő követte el

12.-ként egy 24 éves lány halt bele a vlagyikavkazi robbantásban szerzett sérüléseibe

Péntekre virradó éjjel 12-re emelkedett az észak-oszétiai Vlagyikavkazban előző nap elkövetett terrorcselekmény halálos áldozatainak száma: a kórházban belehalt sérüléseibe egy 24 éves lány.

2008.11.07 14:30MTI

A harmincnál több sebesült áldozat közül tucatnyit kórházban ápolnak. Az Oroszországhoz tartozó köztársaság nyomozó szervei bizonyosak abban, hogy egy nő követte el az öngyilkos merényletet; erről számolt be az iránytaxi csodával határos módon életben maradt vezetője.

Péntek délelőttig egyetlen szervezet sem vállalta a merényletet, és nem tudni arról, hogy az eddig viszonylag nyugodtnak számító észak-kaukázusi köztársaságban működne valamilyen harcos ellenzéki vagy szakadár szervezet.

A kisbusz vezetője elmondta: a végállomásról, utas nélkül érkezett a város központi piacánál lévő első megállóhoz, ahol sokan várták már az iránytaxit, főleg a közeli egyetem fiatal diákjai. A tettes odalépett az ajtóhoz, ekkor robbantotta fel a testén lévő pokolgépet, anélkül, hogy bármit mondott volna.

A közelben állókat túlnyomó részt a pokolgépből lövedékként szétrepülő csavarok és csavaranyák ölték meg. A pénteki orosz lapok merénylet lehetséges indító okait találgatták.

A Kommerszant emlékeztetett arra, hogy a központi piacnál már 1999-ben is követtek el merényletet - akkor 58 ember vesztette életét és több mint száz sérült meg, majd egy évvel később egy újabb robbantás 12 ember életét oltotta ki, s mindkét esetben a szomszédos Ingusföldről érkeztek a merénylők.

A lap felidézte, hogy éppen ennek a piacnak a környékén raboltak el 2005 és 2007 között 19 ingust és két csecsent: mindannyiukat igazoltatás céljából állították meg rendőregyenruhát viselő emberek, akik elvitték őket, s azóta nincs hír róluk.

Magomed Mucolgov, egy ingus jogvédő szervezet vezetője viszont azt mondta a lapnak, hogy feltétlenül lesznek, akik Ingusföldön keresik majd a merénylőket, noha nem kizárt, hogy az akció a köztársaság elnöke ellen irányult.

A Moszkovszkij Komszomolec című újság ezzel szemben a grúz-déloszét konfliktussal és a kaukázusi feszültségek felszítására irányuló külső tevékenységgel hozta összefüggésbe a robbantást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.