Jajj
Kézipoggyászban csempészett be egy gyereket egy nő Franciaországba
Előállítottak egy nőt a párizsi Roissy repülőtéren, miután egy négyéves kislányt rejtett el a kézipoggyászában egy Isztambulból érkező járaton.
2016.03.09 17:42MTIAz eset még hétfőn történt. A nő állampolgársága nem ismeretes, csak annyit lehet tudni róla, hogy Franciaországban él, és a táskájába rejtett haiti állampolgárságú kislányt állítólag örökbe kívánja fogadni, ennek érdekében az eljárást már elindította.
A francia hatóságok szerint a nő Isztambulban szállt át Párizs felé, a gyerekkel jelent meg az ellenőrzéseken, de nem engedték őket felszállni. A nő ekkor döntött úgy, hogy elrejti a kislányt egy táskában, majd egy másik járatra vásárolt jegyet és arra szállt fel a gyerekkel. A repülőgépen a táskát a lábához helyezte és letakarta egy takaróval, de a kislánynak ki kellett mennie a mosdóba, és ezzel felhívták magukra az utasok figyelmét.
Az Air France légitársaság közleményben jelezte, hogy egy nő olyan gyermekkel utazott be az országba, akinek nem volt jegye és akit elrejtettek egy táskában. A légitársaság a gép hétfő esti érkezésekor ezért értesítette a francia hatóságokat.
A nőt őrizetbe vették, de végül nem indítottak ellene eljárást. Szerda délután ő is, és a kislány is még a repülőtéren tartózkodott, mert a hatóságok még nem fejezték be a vizsgálatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06