Rácsok
Egyiptomban elnapolták a Rábaa-tüntetés perét, mert a 739 alperes nem fért be a vádlottak vasketrecébe
A vádlottakat nem tudják a dél-kairói Tóra börtön területén székelő bíróságra szállítani, mivel a szóban forgó ketrecet nem sikerült időben kibővíteni.
2015.12.12 15:56MTIEgyiptomban szombaton elhalasztották a százak halálával zárult, 2013. augusztus 14-én feloszlatott kairói tüntetések kapcsán indított egyik tömegpert, miután a 739 alperes nem fért be a vádlottak számára felállított vasketrecbe.
A tárgyalást vezető bíró, Haszan Faríd szerint a fővárosi biztonsági szervek igazgatósága levélben értesítette arról, hogy a vádlottakat nem tudják a dél-kairói Tóra börtön területén székelő bíróságra szállítani, mivel a szóban forgó ketrecet nem sikerült időben kibővíteni.
Faríd - aki az al-Dzsazíra pánarab hírtévé Kairóban bebörtönzött újságíróinak pere kapcsán már szerepelt a világsajtóban - a tárgyalás következő napjának február 6-át jelölte meg.
Az elhalasztott per Egyiptom modern történetének legvéresebb napjára nyúlik vissza, amely alig másfél hónappal követte az iszlamista elnök, Mohamed Murszi 2013. július 3-i elmozdítását. A jelenlegi államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi által - akkor még hadsereg-főparancsnoki tisztségében - levezényelt hatalomváltás után Murszi hívei hat héten át megszállva tartották a zsúfolt metropolis két fontos közlekedési csomópontját.
A kairói Rábaa el-Adavíja mecset körül és a főváros gízai oldalán lévő en-Nahda téren tartott tiltakozóakciók erőszakos feloszlatása során a hivatalos adatok szerint 693 civil és 10 rendőr vesztette életét. A Human Rights Watch emberi jogi szervezet több mint ezer halottról tud.
A mostani perben a vádlajstromon szerepel egyebek mellett a fegyveres gyülekezésben való részvétel, annak megszervezése, valamint az engedély nélküli fegyvertartás és a kirendelt rendőrök ellen elkövetett gyilkosság.
A vádlottak között van az a fotóriporter is, akinek esete időközben nemzetközi szintű figyelmet keltett, hiszen - számos társával együtt - 850 napja várja börtöncellájában perének kezdetét. Jogvédő szervezetek arra emlékeztetnek, hogy az egyiptomi törvények szerint a vizsgálati fogság nem haladhatja meg a két évet.
A Saukán néven ismert Mahmúd Abu Zeid ügyében az Amnesty International (AI) és a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nemzetközi jogvédőszervezetek két napja nyílt levelet intéztek az egyiptomi főügyészséghez.
Az AI levelében hangsúlyozta, hogy Saukán munkáját végezve tudósított a tüntetések feloszlatásáról, amikor a biztonsági erők két külföldi kollégájával együtt őrizetbe vették. Utóbbiakat később elengedték. A fiatal fotós esete az AI szerint "leleplezi a képmutatást azon állítás mögött, miszerint (Egyiptom) védelmezi a sajtószabadságot".
A 28 éves Saukán a börtönből kijuttatott egyik levelében arról írt, hogy fogsága alatt elkapta a hepatitis C májbetegséget. Egyes jelentések szerint állapota rohamosan romlik, az illetékesek pedig megtagadták tőle a megfelelő kezelést.
Szerdán bebörtönzött kollégái miatt tüntetett több tucat újságíró a kairói újságíró-szövetség előtt. Az érdekképviselet "szabadságbizottságának" vezetője, Háled el-Balsi szerint az észak-afrikai országban jelenleg 32 sajtómunkást tartanak rács mögött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06