Kárpátalján
Ukrán bíróság előtt kötött ki a magyar sárkányrepülő
Ukrajna büntetőtörvénykönyve az ilyen bűncselekményeket öt évig terjedhető szabadságvesztéssel és a légi jármű elkobzásával szankcionálja.
2015.11.03 11:43MTIBíróság elé állítanak Kárpátalján egy magyar állampolgárt azzal a váddal, hogy a nemzetközi repülési szabályokat megszegve motoros sárkányrepülővel többször megsértette Ukrajna légterét - adta hírül a Mukachevo.net munkácsi hírportál.
Az ügyészség társadalmi kapcsolatokért felelős osztálya szerint az ukrán hatóságok kiderítették, hogy az illető Cosmos típusú motoros sárkányrepülőjével, megfelelő engedélyek nélkül, GPS-navigáció használatával Magyarország területéről hétfő éjjel berepült Ukrajnába, majd ugyanilyen törvénysértő módon visszatért Magyarország területére. Később a vádlott ugyanazzal a sárkányrepülővel, ismét engedély nélkül, ismételten berepült Ukrajna területére és leszállt egy megfelelően előkészített helyen az ungvári járási Nagydobrony község határában
Ukrajna büntetőtörvénykönyve az ilyen bűncselekményeket öt évig terjedhető szabadságvesztéssel és a légi jármű elkobzásával szankcionálja.
Kárpátalján gyakori jelenség a repülőszerkezetekkel elkövetett államhatársértés. Az ukrán határ uniós országokkal közös szakaszain a csempészek egyre gyakrabban használnak kisrepülőket és motoros sárkányrepülőket. Viktor Nazarenko, az Ukrán Állami Határőrszolgálat vezetője Halmosi Zsolt rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettessel október 19-én Ungváron folytatott megbeszélése után hangsúlyozta, a legsürgősebb feladat a repülőszerkezetek felhasználásával folyó csempészés felszámolása. Idén négy illegális repülőszerkezetet foglaltak le az ukrán határőrök, és az illetékes hatóságok hamarosan különleges intézkedéseket foganatosítanak a légi csempésztevékenység felszámolása érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06