Három óra alatt
Csaknem húsz ember halt meg lövöldözésben Brazíliában
Legalább 19 embert lőttek agyon ismeretlen tettesek három óra leforgása alatt a brazíliai Sao Paulo külvárosi negyedeiben helyi idő szerint csütörtök este.
2015.08.15 08:42MTIA rendőrség vizsgálja, hogy a város Osasco, Barueri és Itapevi nevű külső kerületeiben történt több lövöldözés között van-e összefüggés - közölte sajtótájékoztatóján Alexandre de Moraes, Sao Paulo állam közbiztonsági hivatalának vezetője.
Moreas elmondta, hogy 15 emberrel Osascóban, hárommal Barueriben és eggyel Itapeviben végeztek ismeretlenek. Emellett hét ember megsebesült, őket kórházban ápolják.Hírforrások szerint a maszkos fegyveresek a legtöbb áldozattal, szám szerint tíz emberrel egy bárban végeztek.
A közbiztonsági hivatal vezetője szemtanúk elmondására hivatkozva azt mondta, legalább két esetben a fegyveresek előbb megkérdezték a vérontások helyszínén tartózkodókat, hogy ki büntetett előéletű. Aki vállalta, hogy az, azt lelőtték.
Osasco polgármestere azt mondta a Globo TV brazíliai hírtelevíziónak, hogy a gyilkosságokkal a brazil városban korábban agyonlőtt két rendőrtisztet bosszulták meg az elkövetők. Moreas azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy drogkereskedők, illetve szolgálaton kívüli rendőrtisztek lennének a tettesek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06