Mindenki elindult
Milliók az olasz utakon Nagyboldogasszony ünnepén
Az olaszországi nyári főszezon jelképes napjának számít az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe, amikor azok az olaszok is elmennek vakációzni, akik eddig még nem vették ki szabadságukat.
2015.08.14 14:32MTIPéntektől vasárnapig több milliós forgalommal kell számolni az olasz autósztrádákon, repülőtereken és az olasz szigetek felé tartó hajójáratok kikötőiben is. Karácsony és húsvét után Nagyboldogasszony napja számít a harmadik legjelentősebb egyházi és egyben állami ünnepnek Olaszországban.
Augusztus 15-re majdnem teljesen kiürülnek az olasz városok, amelyekben többnyire már csak turistákat látni. Ilyenkor legalább egy hétre bezárnak az üzletek és a gyárak termelése is leáll.
Vito Riggio, az olasz légiforgalmi hatóság (Enac) elnöke elmondta, hogy szombaton telt ház várható az összes olaszországi repülőtéren: a római Leonardo Da Vinci repülőtéren több mint 150 ezer utas érkezik vagy indul, de 110 ezres utasforgalmat várnak a szardíniai Cagliari légikikötőjében is. Az Enac adatai szerint a római repülőtéren januártól mostanáig több mint 25 millió utast számoltak, ami nyolc százalékponttal több a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Nagyboldogasszony ünnepén jelentős forgalom várható az olasz városokból a tengerpartra tartó összes útvonalon, valamint az olasz határszakaszokon is Ausztria, Szlovénia, Franciaország irányában és fordítva is. A Szicíliába, Szardíniára és a többi olasz szigetre tartó komphajóknál akár több órás várakozási idővel kell számolni. Az olasz vasutak kétmillió utassal számolnak a hétvégén.
Ami az időjárást illeti, az előrejelzések szombattól a hőség után újabb heves viharokat és jelentős lehűlést ígérnek, majd a jövő hét közepétől a nyári meleg visszatérését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06