Maláj gép

A maláj kormányfő szerint egyre többet lehet tudni az ukrajnai katasztrófáról

A Malaysia Airlines Kelet-Ukrajnában lelőtt utasszállító repülőgépe ügyét vizsgáló nyomozó csoport előtt mostanra világosabb kép rajzolódott ki a katasztrófa okairól - jelentette ki Najib Razak malajziai miniszterelnök, a katasztrófa évfordulója előtt tartott gyászszertartáson.

2015.07.11 12:58MTI

"Nem fogunk ujjal mutogatni senkire, amíg a hiteles bizonyítékok a rendelkezésünkre nem állnak, ugyanakkor bizonyosak vagyunk benne, hogy már egészen közel állunk ahhoz, hogy megnevezzük az utasszállító katasztrófájáért felelős személyeket" - mondta Najib Razak.

A kormányfő az áldozatok hozzátartozói előtt mondott beszédében elsimerte, hogy a két részre - bűnügyi és műszaki ágra - bontott nyomozás még tart, és akár "az év végéig is elhúzódhat". Mindazonáltal a kijelentette, hogy kormánya nem nyugszik, amíg fényt nem derít a tragédia valódi okaira, s ennek érdekében szorosan együttműködik az ausztrál, a belga, a holland és az ukrán hatóságokkal.

A malajziai légitársaság Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata tavaly július 17-én zuhant le a Moszkva-barát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területen, feltehetően rakétatalálat következtében. A katasztrófát senki sem élte túl, 298-an haltak meg. Az ukrán hatóságok szerint a szakadárok, utóbbiak szerint viszont az ukrán katonák lőtték le a gépet.

Malajzia a héten az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé beterjesztett határozattervezetében külön nemzetközi büntetőbíróság megalakítását kérte a Malaysia Airlines katasztrófájának kivizsgálására és a felelősök megbüntetésére. Egy héttel korábban Hollandia is hasonló javaslattal állt elő, tekintettel arra, hogy a katasztrófa áldozatainak zöme holland állampolgár volt, és a tragédia okait feltáró vizsgálatot is a holland igazságszolgáltatás végzi.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.