Lelőtt maláj gép

Tudja, miért kerülik a lelőtt maláj gép útvonalát a repülők?

Nem, az MH17-es útvonalának elkerülése nem a veszély miatt történik.

2015.07.02 22:00ma.hu
anp

Az MH17-es járat katasztrófája után sok légitársaság döntött úgy, hogy hónapokig biztosan nem fog a kelet-ukrajnai konfliktus sújtotta övezett felett repülni. De az útvonalak áttervezése nem a térségben megnövekedett katonai feszültség miatt történt, hanem mert a pilótákat két légiforgalmi irányítás utasította egyszerre - minderről a Brandpunt Reporter (KRO) televíziós műsor számolt be.

„Sok légitársaság nem is mérlegelte ezeket a kockázatokat” - mondta a műsorban Joe Sultana, az Eurocontrol (az európai légiforgalmi irányítási szervezet) hálózati igazgatója.

Az Ukrajna keleti részén kitört háború előtt például a British Airways, Asiana, Condor és a Koreanair légitársaságok már eleve nem repültek a terület felett. Ennek az Ukrajna és Oroszország légiforgalmi irányítása közötti konfliktus volt az oka, melynek tárgya a Krím-félsziget légterének irányítása volt.

„A pilóták hirtelen két légiforgalmi irányítástól kaptak utasításokat. Az ilyesmi nagyon veszélyes szituációkat eredményezhet, amit természetesen nem szeretnénk.” – mondta Sultana.

A légitársaságok ezért döntöttek úgy, hogy a Krím és a Fekete-tenger kapcsolódó részeinek légterét elkerülik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.